Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

idealizálta s elragadtatva dicsőítette, úgy az alkalmiakban a férfias erény dicsőségét zengi s ha ott Laura közönyeért vagy a sors mostohaságára panaszkodott, úgy ezekben a hazafias tespedés miatt emeli fel lelkesült szavát, midőn elismeréssel adóz az érdemnek s lánglélekkel ébreszti nagy tettekre kortársait. A kor forrongott. Buzgóság tespedéssel állt harcban. „Ne feledjük azonban, hogy ha Olaszország gondolatai magasabbra törtek volna, Petrarca méltó volt arra, hogy tolmácsa legyen. A szépség dalnoka volt, de nem a jogtalan hatalom érdekleső hízelgője. Szerette barátját; megfeszíté erejét szolgálatában, benső egyessége mellett és az idegen ellen. Szabadnak akarta épen úgy, mint a művészetek által virágzónak; s nem becsteleníté meg semmi gyáva gyöngeséggel a költői koszorút, melyet a Capitoliumban kapott".

1) Ebben ki van fejezve az alkalmi szonettek és canzonek tartalma. Egyik barátját a tudomány szeretetére buzdítja. Az érdemes Colonna Istvánt érzékeny szavakkal búcsúztatja .' ignonból, ugyanőt az Orsiuiak elleni harczra tüzeli. Dicséri Boccacciot, hogy elhagyta a szerelmi költést. Keresztes-hadra szólítja Itália főbbjeit, kéri Cola de Rienzot, hogy Róma régi szabadságát állítsa vissza. Cino de Pistoja halálát gyászolja egy gyönyörű szonettben, Malatestát örökíti másban, kikel az avignoni udvar akkori botrányai ellen egy harmadikban. Ismét az Isten haragját betöltő Babilónia vagyis Róma ellen fakad ki s nagy férfiút jósol neki, ki visszatéríti azt régi erényére. Ez az anyag olvadoz a költő lelkének tüzén. Ezt az anyagot önté a megfelelő műformába, mely bár mindenütt ugyanaz, mégis különböző sziliekben tükröződik, mint a hullámgyürük tarka játéka. Akár az élőképek gyönyörködtető mutatványai, melyekben az egyén ugyanaz marad, de a jelenetek különfélesége folyton uj ingert ád a szemléletnek. Egyet azonban a szonettek anyagára és tartalmára vonatkozólag nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ez a tárgytól abstrahált tartalom jelleme. A szonettek tartalma nem tiszta érzelem, s nem tiszta gondolat, hanem a kettő csodás vegyülése, melyben nem lehet megkülönböztetni az elemek határait. Eszmévé finomult érzés, vagy érzelemmé erősbült gondolat. A szív és ész közös szüleménye. Az értelem soha, vagy ritkán fokozódik szenvedéllyé, mert mérsékli a vallásos filozófia s akadályozza a forma kimértsége. De az értelmi elem sem lesz soha didaxisszá vagy syllogismussá, mert az öröm vagy fájdalom alaphangja mindig megcsendül benne. Vannak J) Villemaiii, Findar szelleme és a lantos költészet. Ford. (Viky G. Bpest, 1887. 365. 1. 3*