Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 18 — gyakoribb a két, mint három rím alkalmazása, mi a kettős rím elsőbbségére utal. Antonius da Tempó tizenegy évvel Dante halála után a vulgáris ríthmuszokról írt művében mintegy tízenhatféle sonetto-t különböztet meg, világos jeléül, hogy e név kezdetben ingadozó jelentésű volt és különböző népies költemények jelölésére szolgált, sőt még a XVI. században is előfordul általános értelme. A da Tempó osztályozása következő cifra elnevezéseket használ: sonetus simplex, duplex, dimidiatus, caudatus, continuus, incatenatus, duodenarius, repetitus, retrogradus, semilitteratus, metricus, bilinguis, mutus, septenarius, communis és retornellatus. A különbség mindezek között a sorok számára s a rímbeosztására vonatkozik. így a caudatus 20 sorból áll, a ritornellatus 16-ból, a simplex ölelkező, a dimidiatus keresztrímet mutat a négyesekben. Continuus, a melyben rímek helyett ugyanazon szók ismétlődnek, milyen pl. Petrarca XIV. szonettje is,

1) melyben parte-parte, luce-luce. morte-morte, sole-sole képezik a sorvégeket. Az incatenatus az előző versszakból legalább egy sort ismétel a következőben. A communis 12 sornál többet nem számlál, a septenarius 7 szótagu sorokból van összetéve. Mutus, melyben csak egy szótagra terjedő rímek vannak, mint az angolban, duodenarius 3 szótagos rímekkel. Retrográd, mely visszafelé olvasva is ugyanazon értelmet adja, bilinguisek, melyek két élőnyelv szavaiból vannak összefűzve, semilitteratus, melyben egyik vers olasz, a másik latin nyelven van írva. Vannak, melyek nem elégszenek meg a sorvégi rímekkel, hanem közepén, sőt elején is rímelnek. Ezekből látható, hogy a szonett első alakjában sokfélét jelentett és sok ízléstelenséget megtűrt. Ideje volt, hogy jöjjön egy hatalmas és eredeti szellem, ki megtisztítsa a formát salakjától, biztos érzékkel kimérje benne a szabadság határait, életet leheljen bele s alkalmassá tegye az igazi érzelmek és gondolatok kifejezésére. A szellem nem késett mejelenni Dante-ban, ki a túltengéstől megtisztítva adta át a szonettet Petrarcának, hogy a tökély legmagasabb fokára emelje azt. Dante a középkori irodalom első kolosszális alakja, az első magas hegyorom, melynek csúcsa felhőkbe vész szemeink előtt. E magaslatból beláthatjuk a kor összes völgyeit, tereit, a politikai, vallási, társadalmi, szóval műveltségi és irodalmi viszonyokat, tájékozhatjuk magunkat, mi volt előtte, s mi lehet utána még. Benne *) Ríme di Francesco Petrarca, con l'interpretazione di Giacom. Leoporili, Firenze. 1880.