Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1887
A tengeri vihar által partra vetett halakat is összegyűjtötték, besózták és az életmentő hordókba téli eledelül eltették. Mielőtt a téli esőzések bekövetkeznének, téli szállásról is kelle gondoskodniok. E végre egy szikla-üreget szemeltek ki, melyet tehetségükhöz képest be is rendeztek. A fenekéről a földet kiszórták, szárogatott falevelekből fekvőhelyet készítettek maguknak. A tél elmultával, a mely csak esőzésből állott, a tavasztól szabadulást reméltek. „Azon kőszikla tetején szüntelen égett a tűz, melyen a mult nyáron tüzeltek vala a végre, hogy az jelül szolgálna az általmenő hajóknak; ennek tetejére gyakorta fölmentek, körülnéztek, ha váljon nem tűnne-e szemekbe valamely tévelygő hajó?" (Magy. Rob. I. 194. lap.) Egyszer jött három hajó, de annélkiil, hogy észrevették volna az épen őrtálló Miskeit, tovább mentek. Tunisban ez idő alatt várták a magyar vitézek megérkezését, s mert hónapok elteltével sem hallottak felölök a Tanisiak, Siphonella addig kérte bátyját Ben-Dolhadant, mig ez rávette atyját, hogy a szerencsétlenek felkeresésére egy hajót küldjön. 1 Ezen hajó a tunisi partoktól 1718. május 3-án indult el. Útját Amerika felé vette. Megjárta S. Domingó, Tubago, S. Margit, Ónba, Portorícó és Jamaika szigeteket s a hajós-kapitány mindenütt Újvári és Miskei után tudakozódott. Szekér e szigetekről földrajzi ismereteket közöl. S. Margit szigeténél részletes ismertetést ad az igazgyöngy halászatáról. Mig a tunisi hajó Újvárit és Miskeit keresi, addig ezeket ujabb veszély fenyegeti. Négy vadember jött a szigetre két csónakkal, az egyik csónak fenekén egy megkötözött embert, a másikban pedig egy 16 éves vadleányt hoztak. A mint kiszálltak, a megkötözött vadembert agyonütötték és megsütötték. A megrettent Újvári és Miskei a négy vadembert óvatosan megközelítették, orozva megtámadták és szerencsésen mind a négyet agyonütötték. A megszabadított vadleányt Újvári a keresztény hit czikkelyeire, néhány imádságra megtanította és Éva névre megkeresztelte. A magyar nyelvre is megtanított vadleány egy legyőzött fejedelem leánya volt. A legyőzött fejedelem özvegye 12 férfi kíséretében a szigetre jön leánya keresésére, kit meg is talál. A leány ezután anyjával hazamegy, de nemsokára élte megmentőit meglátogatja és élelmiszereket hoz nekik. Ekkor a leányka egész kíséretével több napig a szigeten mulatott. Hazautaztában a leánykát egy rabló-hajó elfogja. A haramiák kezéből egy magyar jezsuita misszionárius szabadítja ki és Luzan szigetének Manilla 1 Eddig tart az 1. kötet.