Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

69 ajánlatot, s Fenséged tiszte csak az, hogy elfogadja!" Alig okozott valaha megalázó visszautasítás mélyebb fájdalmat, mint a mely ezen történelmi neve* zetességű rózsa tövisszurása által a gyöngéd érzelmű s hazájáért lángolj királyné szivét eltöltő! Ugyancsak ama mozgalmas évek történetével kapcsolatban, egy másik rózsa is emlékezetes marad a poroszok előtt. Néhány nappal a Sédan és Le Mans mellett kivívott véres harczok után Berlin városi tanácsa egy hervadt rózsát kapott a következő tartalmú levél kíséretében: „Berlin nagytekintetű tanácsának augusztus 18-ról és szeptember 1-röl egy harczos egy szeptember 1-én a leghevesebb ágyúdörgés közepette szakított rózsát küld, azon legalázatosabb kérés mellett, hogy azt Berlin azon hölgyének ajánlja föl szives elfogadás végett, ki a sebesültek körül tanúsított segédkezésnél leginkább kitűnt. A vadásztestör-zászlóalj 3. századának egy vadásza." A tanács a sédani harczmezö e halvány s fonnyadt fehér rózsáját, udvariasságból, Augusta királynénak, mint a sereg védnöknöjének itélé oda, de ö azt szerényen visszautasítá és elküldő a gyógykezelés alatt lévő sebesültek táborába, hol üvegszekrényben s külön helyiségben mindaddig őrizték, míg a sebesültek körül fáradhatatlan s önfeláldozó munkássággal szorgoskodó német honleányok közt az ezen kitüntetésre méltót fel nem találják. Az ideiglenes kórház megszűntével azonban e rózsatalizmánt ismét egyhangúlag Augusta császárnénak ajánlák föl, ki azután azt elfogadva mint napjaink lovagiasságának symbolumát sok példányban lefényképeztető. A rózsa küldője ismeretlen marad. A legvalószínűbb, hogy arra nézve, ki a harcz zajában is ily nemesen s lovagiasan érzett s gondolt, a sédani ütközet után a rózsák már csak sirja fölött virágozhattak. A sebesültek sátortáborának egy ápolónője igy ir e szép tettről: Váljon ki volt az, ki az ütközet zajában az igaz szerelem korának lovagjaként a nőkre gondol? Rózsát szakítani, midőn a halál száz meg száz szemből veled szembenéz, midőn bömböl az ágyú s pattog a kartács! A költészet szelleme lengi körül a sédani vadászt, kit senki sem ismer, s mégis mindenki előtt tudva van, a hol csak egy német honleány szive feldobog! Kedves, halvány rózsa! váljon sirvirágként helyezzünk-e el téged Frankhon egy elhagyatott sirdombjára, avagy borostyánkoszorút fonjunk annak homlokára, ki téged letépett?" A költészet is megénekló a német hősiesség e kedves s lovagias jelvényét. Im a költemény végső sorai : „Die Rose . . . Die dort ein Jagersniann gebrochen, Dich, Königin soll diese Rose zieren. Froh hat's des Volkes-Mund geiprochen: „Dort wird sie nie den Glanz verHeren." Ein Schwert mit Rosen ward errungeu Bei Sédans wildem Schlachtgetose — Der König hat das Schwert errungen, Die Königin die Schlachtenrose!"