Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

14 a kakukot és fügét egy névvel jelelik. Dr. Darvin azt hiszi, hogy Ázsia némely részeiben a körülmények hasonló találkozása adott alkalmat a rózsa s csalogány szerelemi viszonyának fölvevésére, melyet a keleti költök oly sokszor megénekeltek." Ezeken kivül mindkettő nevének rímelése (rózsa . gül, csalogány=bül) is némiképen összekapcsolja egyiket a másikkal. A képzettársítás ez alapján kapcsolják össze oly következetesen a perzsa költök a rózsát a csalögánynyal. Perzsia már a legrégibb időben egy nagy rózsakert vala, ligeteit a csalogányok ezrei népesítik; s a mint a „százlevelü" rózsa szépsége varázsával meghódította a költök szivét, ugy az éneklők eme ezerhangú királyának szivhez szóló panaszos dalai iránt sem maradhattak hidegek. Az ember ugyanis tiszta, romlatlan természeti állapotában, szive bánatában s magárahagyottságában , vagy az ezekkel rokon kedélyállapotokban, fölötte hajlandó a közlékenységre. Borongós hangulatát s érzelmeit szereti átvinni élő, valamint élettelen tárgyakra, állatokra s növényekre, melyekben a magáéhoz hasonló gondolkozást, érzést, cselekvést, tehát hasonló állapotokat, szóval belső világa mását igyekszik föllelhetni. Saját érzelmei hatása folytán az öt körülvevő alakokbán is a magáéhoz hasonlókat tesz fel. Élettel ruházza fel, mintegy megegyéníti a külső természetet, hogy szivéhez közelebb hozza. Innét mindenki másként tekinti a természetet; az ö benyomásait saját egyénisége szerint fogja fel, jóllehet tárgyai ugyanazok mindenkire nézve. A kedélyélet eme röviden vázolt sajátságai ama titkos rugók, melyek alapján az érző sziv a növényeknek gyöngéd s ártatlan szépsége által áthatott s kedélyvilágával oly közel vonatkozásban lévő országában már régidöktöl fogva a mind kedvességre, mind kellemre páratlanul álló rózsát választá érzelemvilága eszményéül s képviselőjéül, mely a szerető szivekben épen ezért az élet tavaszának minden kellemeit elővarázsolja. A sziv minden vágyával szereti a szépet, mely egyszersmind mulandó is. Elpanaszolja tehát szerelme tárgyának e múlandóságát vagy — mi több — talán elérhetetlen voltát! íme a bánatos tárgya s alaphangja a szeretetnek, mely oly panaszos hangokban tör ki, a milyenekkel a csalogány tölti el az árnyas berkeket. E kedves dalosunk a madárvilágban páratlan. Hangjával leginkább érinti a sziv leggyöngédebb húrjait, hangjának tánozhatatlan s számtalan változataival utat tör magának a kedélyvilág rejtekébe. A csalogány fuvolaszerű hangjában csodálatosan egyesül a legfájóbb panász a csapongó örömmel, a legnaivabb vidámság a legmélyebb gyászszal. Ezért lön a csalogány a költök kedveltje, s ezért ismertek rá mélabúsan epedő, majd csapongó dalában saját kedélyhangulatuk hű kifejezésére. S igy mi sem természetesebb, minthogy a perzsa költök is e két, bár külön természeti ország remekét közel vonatkozásba hozzák egymással, s ezt a kettő között a legbensőbb vonzódás alapján százféle módozatban megénekeljék. Mig az egyik színével s illatával pompázik, vidáman s kaczérul mosolyg,