Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 1G — és nyilazókról." De már arról több oknál fogva kiváló figyelemmel kell emlékeznem, a mit 1825-ben „Rajzolatok" címe alatt, a magyar nemzet legrégibb történetéről írt, — és ezt azon oknál fogva is; mert Fehérmegyét ismét közelebbről érinti. — E munkáját Horvát, egy magas lelkű hölgynek, Komjáthy Anna csillagkeresztes dámának, Ürményi József Fehérmegye főispánja nejének ajánlotta, kitől Horvát, saját szava kifejezése szerint „Kedves hazája dicsőségét mindeneknél nagyobbra becsülni leginkább tanulta." ő ezt a becses tudományt, a haza valódi szeretetét, jó korán meg is tanulta; szivének mélyébe zárta, és a magy. kir. egyetemnél, tanítói pályáján lelkesítő előadásai alkalmával, tanítványainak szivébe olrotta, s így érvényesítette is. ő igen jól tudta, hogy: még azon népek is, melyek a történelem becsét nem ismerték, — ismerték mégis ama kötelességeket, melyekkel őseik dicső tetteinek hátrahagyott történelmi emlékei iránt viseltetni tartoztak.— Mint azt a római költő is egykor eme szavakba foglalta: Nescio, qua natale solum dulcedine captos Ducit, et immemores non sinit esse sui. Megkívánja ezt tőlünk nemcsak az utókor; de megkívánja az őszinte hála és tisztelet is, melylyel az ősök emléke iránt fölmenthetlenül viseltetni tartozunk. Méltányolták Horvát Istvánnak az őstörténelem terén való fejtegetéseit külföld tudós férfiai is; mert midőn gr. Majláth János 1831-ben a „Gescbichte der Magyarén" című munkájában, Horvátnak „Rajzolat"-jait; és a Jászokról írt munkáját német fordításban megismertette, az sokak előtt külföldön is nagy figyelmet ébresztett; sok tudós pedig, azoknak nyomán, a kétes és függőben levő nevezetes történelmi kérdések kulcsát föllelte. Föltalálták az orosz tudósok is, azon régi népnek — a Palóczoknak — világos nyomait, mely nemzetről az orosz nép legrégibb chronika írója, Nestor, csaknem minden nyomon emlékezik, mely néppel az oroszok egykor az ős-időkben erős harcokat vívtak, mely népet a föld szinéről, a nemzetek sorából kitörülve lenni vélték. Ily temérdek munka között, melylyel Horvát vas szorgalommal beírt ezer íveket, melyekben átölelte lelkének karjával az összes történelmet, talán megfeledkezett szeretett szülőföldjéről, Székesfehérvárról, hol először a napvilágot látta, hol gyermekéveit leélte!? Erről megfeledkezett volna?! Ha egy árva szóval nem említeném is, Horvátról ezt föltenni nem szabad. Ő oly égő szeretettel viseltetett e város és megye iránt, hogy ezeknek történelmi írásával nem egyszer foglalkozott. Élő tanúsága ennek a m. nemzeti múzeumban őrzött kéziratainak kötetei, hol a 67-ik, 97-ik, 117 ik és 123-ik csomagokban, Fehérvár és a megye történelmi irományai foglaltatnak. És most a nemes város, eme jeles fiáról, a derék magyarról, a nagy tör-