Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 33 — 5. De volt idő, melynek vak éjjelében Sem fájdalom nem volt már, sem öröm; Alig élt egy-két honfi-lélek ébren, Mint fényes csillag a látó-körön, — Kik virrasztottak a nemzet nagy álmán, Mely már ébredni sem mert, sem akart, — Kik az éjet is nappalokká váltván, Uj ébredésre rázták a magyart. 6. Széchenyiek, Kazinczyak, Dessewífyk, Nagy nádorunk, liévay és Virágh ! A mult ködén nevetek átvergődik, S kigyúl lelkemben ama szent világ, Melynek fényében Horvát Istvánt látom Az ébredésnek első reggelén, — Uj élet pezsdül ébredő hazámon, S a csüggedést szétüzi a remény ! 7. A csüggedést, (mit kemény ostorával Nagy Berzsenyink oly bátor sújtani!) Ő szétüzi elméje lángszavával, És siet élő tüzet gyújtani; Keble tüze elég voln' egy világnak, De ő mind nemzetének adja azt: A nép fölérez, s a költők dalának — Hangján ismerjük meg az uj tavaszt!.. . 8. De oly dísztelen még e drága föld itt, Alig művelve, durván, — parlagon, S mik a magasabb régiót betöltik, Csak hitvány csrrje és csak buja gyom; Pedig Kövér e föld ! Az ősök vére Hiába omlott szentelt hantaira ? Ő dolgozik: nem kérdi lesz-e bére, S munkája áldás, szava hő ima! 9. Leszáll az idők sötét mélysége: Fölébies/,ti a dicső ősöket! Nincs nappala, és niucsen soha éje, Hogy felhordja minden nagy tettöket. 3