Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1882

A Dbr. gr. ismeri a hangrend clualismusát s jelentőségét a magyar alaktanban; a mélyliangúak (a, o, u) neki eröshangu magokban hangzók, a gyengébbhangiiak pedig a mai magashangiiak (7. 1.). Az i középhang. A magánhangzók vagy rövidek vagy hosszúak; a hosszúság jele egy „tsapínós húzás" (4. 1.) Ikerhangzónk nincs (4. 1.). A mássalhangzókat az orgánum szerint is próbálja osztályozni; ajakbetük: b, f, m, p, v. Kettős (vagy hosszú) mássalhangzóink: gy, ly, ny, ty, ts, tz 's (=zs), d's, dz. Ismeri genetikus fejlődésüket is: g -f- j .. t -f- sz.. E fejlődés elméletében a helyes a helytelennel együtt jár; másrészt a hangtani fejtegetésből egyszerre csak átcsap alaktani magyarázatba, így a cLz hang jogosúltságára a nyugoszik változó töalakjait sorolja elő s kombinálja: nyugosz-, nyugod- nyugodsz v. nyugodz (6. 1.). Mert tanít imper. taníts, tehát már tanít- tövégi mássalhangzója (a t) -s-vel megelegyedett és kettős betii (5. 1.). Ismeri a hangcserét: büdös: bűzös; azonban: azomban; (8. 1.) ám ez utóbbi váltakozást aztán változásnak is veszi (11. lap). E hangtani törvénynyel megokol alaktani jelenségeket is: tiéd- tiét. h. «tb. A j, z, v hangok „szolgabetük" s velők magyarázza a faja töve alakokat. íme a hangtan nem egyéb, mint az alaktan előrevetett árnyéka. Helyesírása általán etymologikus akar lenni. A szóknak helyesírása megkívánja, hogy vigyázzunk a szóknak eredetire, úgy hogy „a melly Betti vagyon a G-yökérbenn, tartsuk-meg azt annak nevekedésébenn és Agazatjában is, ha szintén annak kimondása más hasonló hangú Betűvel esik is p. rövidség hogy így a Gyökerek el ne veszszenek" (10.1.). A cs nála ts; tz-t ír cz h. (5. 1.), ám az idegen szókban cs-t és cz-t használ: császár, Cziczeró, Cicero (12. 1.). Az ilyen vagy olyan irást nem tartja elvi jelentőségűnek: akár a c-t akár a t-t vegyük Vezérbetünek, nem nagyonn hibázunk (6. 1.). Az összetett szókat írjuk össze, minden megkülönböztető jegy nélkül (12.1.). Az idegen szók helyesírásában ingadoz: Quintilianus Xenophon — de Rhodus és Rodus, Pafus (9. 1.). Helyesirástanában sem lehet el alaktani fejtegetések nélkül. Már itt hirdeti az elvont gyökök tanát; tan-(ít, ul) gyü-(ít, jt) sü-, fű-; s meghatározza az <^ít <jü, ül képzők funktió-körét (10. 1.).