Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1882

— 13 — ba-j-nn | fenn = fej -f- nn | megett = meg tt | mellett — mell tt | végett = vég + tt 11 belé — bél v. bel (pars interior) -J- é | fel = fej v. fö f- öl | j töl tói = t _j_ öl v. ol, vagy csak 1. Szélül = szél, (mar go) -j- ül, vagy akár szél ventus is lehet az etymon; szélről letesz = a mit a szél ér, vagy a mi a szélnek vagyon kitevöclve | -val -vei comit. ragot a val- vol- igéből származtatja (124—129. 11.). A mezítláb négykézláb-féle „szólásokban" érzi a névrag: -val v. nn hiányát (134. 1.). A porrá- vérré-félékben a -vá -vé mutat, rag v-je elesik s kettöztetéssel pótoltatik; ugyanez történik a comitativussal is (126. 1.). A bann benn erős n-jének alapja a kiejtésben van (127. 1.). A határozók közt gyéren nyilvánul etymologizáló hajlama. Az „újfent denuo" etymonját így irja körül „ebből új és fenet vagy fent, a mit újonnan vagy ismét fentek vagy tselekedtek". — Addig és nem addiglan; a lan fosztó értelmű (-nélkül) mint ezekbenn: betstelen .. (137. 1.). A szóképzés a Dbr. gr.-ban. Ismertetésünk eddigi folyamában is felmerült már néhány példája a szóképzésnek. Hol a Dbr. gr. evvel tüzetesen foglalkozik, hol azt rendszerbe önti, az a szószármaztatásról, vagy a szók formálódásáról szóló fejezete. A Dbr. gr.-nak nyilván nem érdeme a határozott rendszer egyöntetűsége. Már alaktanát is hangtani, sőt szóképzési megjegyzésekkel szövi keresztül, sőt etymologizálással is tarkázza. A mi e fejezet szerkezetét illeti: azt ugyanazon elemek alkotják: hangtani, ragozástani fejtegetések egymást érik benne; ezenfölül etymologikus szótárának is feltűnnek alapvonalai; az új szókat megrostáló "[^-toldalékából is kapunk ízelítőt — a mint viszont e „toldalékok" nem egyebek a szóképzés pontjainak gyakorlati alkalmazásánál. Sőt furcsaságát avval is tetézi, hogy a hangtannak és alaktannak egyes, mellőzött, vagy csak érintett kérdéseit egész terjedelműkben itt tisztázza. Itt állapítja meg p. hogy kétféle rövid e (hely — fej: (fö), és kétféle hosszú é hangunk van (vitéz — szép: sziép) (144. 1.) (Yö. Beregszászi Nagy Pál élete és munkái. Imre Sándortól. 32. 1.) Ismételten közli a magyar hangok két osztályát; vokalharmoniát zavaró elemeket konstatál és megokol (béka, dézsma). A „nyugvó betűkről" itt szól tüzetesen, s ilyenekiil a következőket sorolja el: h, j, v (151. 1.) A lesz tesz-félékben is nyugszik az ilyes v; eredeti alakjukat így szerkeszti tehát: levsz, tevsz (152. 1.). A Dbr. gr. nemcsak ismétel vagy pótol, de ki is igazítja előbbi tanait. A többes képzőről tanát, mondhatni, új lében adja fel *). *) E két kulacsosságnak ny.tja azon körülmény, hogy a Dbr. Gr. pályamüvek nyomán készült, s a szerkesztők nem vetettek ügyet az elvi eltérésekre, melyek a különbözö egyéniségek, subjectiv felfogások természetes következményei. — A pál ázók voltak : Földi János, Veres Mihály, Beiikö László „togatus - theologus", Gyarmathy S és Kerestály Ignácz, ki Kassai I. segitségével készíté müvét 1 Bevez. IX—XI 1