Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1882

— 10 — mint val, vei, cum p. o. a pénz olvasva jó." A -vánn -vénn félében (kapvánn tépvénn) az rvn post positió „elülutóljáró." A „menőiéiben" féljelenvalója a Hanyatlónak; ennek „egészszen múltja „mentemben" a part. praet.-böl, a gerund. némi árnyalatával" (104. 1.). A személyragok az igeragozásnál. Ha a Dbr. gr. igeragozási paradigmáit szemügyre vesszük, az első személyalak helyén a praet.-féle idöalakban (kivált), ezt olvashatjuk: nints. E hézag elvi jelentőségű a Dbr. gr.-ban. Már említők, hogy a Dbr. gr. érzi a zabom, képem-beli és a kapom tépem-beli személyragok közti kapcsolatot, azonosságot; de e viszonyt tisztán e tárgyas, vagy az ö nyelvén, Hagaszték

rs formára szorítja; innen az a jelenség, hogy az alanyi, a Segítékes formában feltűnő m személyragot nem tartja e forma eredeti tulajdonának, hanem egyenes kölcsönvételnek a Ragasztékosból. A személyragok rendszere nála ez: Egyes 1. Forma vagy S. 1. ok, ek, ök, 2. sz. sz. 2. Forma vagy Cs. 1. lak, lek, 2. sz. ol, el, öl. 3. Forma vagy Rag. 1. om, em, öm, 2. sz. od, ed, öd, 3. sz. a, i. Többes 1. Forma vagy Seg. 1. unk, ünk, 2. sz. tok, tek, tök, 3. sz. nak, nek. 3. Forma vagy Rag. 1. juk, jük, 2. sz. átok, itek, 3. sz. ják, ik, (suk, síik). (sák) (88.1.) Oly mereven vitatja az TTL személyragot a Rag. forma számára, hogy a passiv csalódom verődöm, olvastatom személyragját (m) is csak a Ragasztékos Jelenvalójából" történt kölcsönzésnek mondja (114.). Hasonló energiával küzd az Z-es személyrag mellett is, mely csak a csonka formát jellemzi (v. ö. eszel, olvassál, kergessél 87. 1. | fogol, fogol vala, fogál, fogál vala; fogtál; fogol jővendőbenn, fogni, fogol; | fogjál; fognál; fogándol — mind a Csonka formához tartozó személyalakok) 105—106. 11. A passiv. szabódol, verődöl, olvastatol Z-jét a Csonka Formának köszöni (114. 1.). Tsalódjál, a cs. £ imper. a seg. formát csak tsalódj illeti meg | cs. zárassál v. záratassál — seg. f. zárass ... (105. 1.) Ezen elv az ikes ige és a szenvedő ige ellen támad egyszerre; mindkettő alatt megrendíti az alapot. A kettő sorsa egymással sokkal inkább összefonódik, mintsem hogy egyiket a másiktól külön lehetne tárgyalni. A szenvedő ige a Dbr. gr.-ban. A szenvedő ige, a Dbr. gr. értelmezése szerint, az, melylyel azt jelentjük, hogy más cselekszik bennünk, vélünk vagy reánk nézve valamit (110. 1.). Más szóval a mondat alanyára valamely külső („más") okból ráhatást fejez ki. A régi -t, tat, tetik-féle passiv ige causativ „tselekedtetö" képzésű; a passiv igénél azonban „nem annyira az az a tzélimk, hogy a Tselekvő, vagy a Tselekedtetö okot vagy Személyt jelentsük ki; hanem annak az állapotját, a kibenn, vagy a kire nézve valamelly tselekedet véghez ment."