Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1879
— 96 — hogy a mily mérvben papírpénz bocsájtatik ki, az nem csak pótolja, hanem a forgalomból kiszorítja az érczpénzt, mely átvitetik oda, hol érczpénzforgalom van, tehát a papírpénz helyettesíti az érczpénzt, s a forgalomban annak helyét foglalja el. Ezek után párhuzamot von a bankjegy és papírpénz között. A bankjegy mint az érczpénz képviselője természetes hitel eszköz, melynek menynyisége függ a forgalom időközi igényeitől s mérve az által szabályosztatik, hogy forgalomba jön valóságos hitelüzletek folytán és bizonyos idő múlva a bankba ismét vissza foly. A papírpénz ezen tulajdonokat nélkülözi. Érczpénzre föl nem váltható, annak nem képviselője, hanem a parancsolt elfogadási kényszer folytán annak helyettesítője, kiadatik, nem a forgalom igényei szerint üzletek közvetítése végett, hanem forgalomba hozatik az állam által az állam szükségletek födözésére. A papírpénznek, mérve az államnak időközi szüksége. A bankjegy megtartja mindig a maga értékét, melyet képvisel; ellenben a papírpénz értéke vagyis azon érték, melyet azon vásárolni lehet, függ a papírpénz kibocsájtási összegétől és rendesen a politikai körülményektől, és ha a papírpénz nagyobb mérvben bocsájtatik ki, minden termeivénynek árát látszólag emeli, vagyis drágítja. A bankjegy fokozza a nemzeti termelést, emeli a kereskesést és igy üdvös eszköze a nemzetgazdasági erők fejlesztésének és a nemzetek gazdagodásának. A túlzott mértékben kibocsájtott papírpénz ellenben meghonosítja a valuta ingadozását, megszűnik a forgalomra nézve biztos és állandó mérvű értékmérő lenni. Amíg tehát a bankjegy a hitel- és ezáltal a nemzeti munkásság emelésének egyik hatalmas eszköze, addig a papírpénz nem egyéb, mint kamatnélküli kényszer-kölcsön, melyet az állam polgáraitól vesz, annélkül, hogy a kibocsájtás alkalmával mondott belértéket későbbre biztosítani képes lenne. Megzavarja vele a nemzet összes nemzetgazdasági életét, miután az agio ingadozásait örökíti meg. A papírpénz fejlődésére nézve, ránk vonatkozólag szükséges a következőket megjegyezni: Az első papírpénz, mely kezdetben bankóczédulának neveztetett, 1759-ben a hét éves háború alkalmával bocsájtatott ki. Kezdetben a bankóczédulákat adófizetéseknél lehetett használni, ezüsttel lehetett beváltani, s nem birt kényszerforgalommal. Később, midőn 1771-ben valóságos papírpénz is bocsájtatott forgalomba, nem sokára rá, 1797-ben a fölváltott ezüstre be lett szüntetve. Ekkor beállt az ezüst agio, az ezüst eltűnt, s az 1800-ik év május 15-én már 2 forint papírpénz 1 ezüst forinttal lett kibocsájtva. A papirpénzgazdagság eközben ijesztőmódon terjedt, ugy, hogy Hauer szerint:
