Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1879

II. IRész. A) A pénzről általában, annak eredetéről és fejlődéséről. Midőn a bölcs alkotó az embert a földre helyezte s annak urává tette, nem szolgáltatta neki közvetlenül és önkényt mindazt, a mire szüksége volt, hanem e helyett észszel, szabad akarattal és erőkkel látta el, hogy létének biztosításáról és annak mennél kényelmesebbé tételéről önmaga gondoskodjék. Ebből következik, hogy az ember arra van utalva, hogy munka és erőinek czélszerü fölhasználása által a szükséges javakat létrehozza, mindazt, mi érette teremtetett czéljainak kivitelére fordítsa, a kültermészetet magának alávesse, vagyont szerezzen, szóval termeljen. Hisz bárhová tekintünk a nagy természetben, mindenütt küzdés, fejlődés, tökélyesülés nyomait látjuk: győz, arai jobb, életrevalóbb'; — vesz, pusztul, a mi silány, hitvány. S ha látjuk, hogy ezen ősi küzdelemben a többi lények felett, sőt még a természet erőinek ellenében is mily fölényt vivott ki magának az ember: büszke önérzettel telik el keblünk, más részről pedig az öntökélyesülés szent tüze gyulád föl szivünkben, s ennek hatása alatt teljes erőnkből iparkodunk tehetségünket a helyzetünk adta körülmények között érvényesíteni, iparkodunk erőinket fölhasználni a szellemi téren épen ugy mint az anyagi téren, hogy mindkétnemü munkálkodásunknak gyümölcseit élvezhessük. A munka gyümölcse, a küzdés eredménye rendszerint oly tárgyaknak megszerzése, melyekkel ismét mindazt megszerezhetjük, a mire csak szükségünk van, azon tárgy pedig, mely az életszükségletek megszerzésénél, az üzleti végrehajtásnál, adás-vevésnél eszköz gyanánt szolgál, pénznek (pecunia, geld) hivatik. A bevásárlási és eladási áruk általános csere-eszköze tehát a pénz, ez lelke a kereskedésnek, ez azon hatalmas emeltyű, mely a világforgalomnak nagy gépét mozgásba hozza, ez az mely egyeseket ép ugy mint egész népeket tevékenységre sarkal, munkára ösztönöz, sőt mi több, gyilkos harczba vezérel.