Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1874

— 100 — 3CIZ. Az ifjúsági segélyzö-egyesület. A tanári kar az ifjúsági segélyzö-egyesület megalapítását azon czélból, hogy gymnasiumunk szegény, jóviseletű és szorgalmas tanulói, ha szükséges segélyben részesülhessenek, a mult 1873/74-iki tanév végén határozta el. Az alapszabályok kidolgozásával ugyanazon ülésben Alaghy Dezső tanárt bízta meg, ki azokat mindjárt a jelen iskolai év elején tartott tanári értekezleten be is mutatta. A tanári kar ezen szabályokat átvizsgálván s némi módosítással helybenhagyván, nevezett tanárt ugyanazon tanácskozmányban fölkérte, hogy tanulóink körében ezen nemes czélú egyesület megalakítását eszközölje s azt, ha megalakítnia sikerült, mint „,felügyelő" vezesse. Az alapításban résztvenni kívánó tanulók e czélra 1874-ki november 16. s folytatólag ugyanazon hó 23-ikán, a délutáni tanórák után hivattak össze, hol a megalapítni szándékolt) egyesület czélja és szabályai fejtegettettek s hangsúlyozva kijelentetett, hogy, mivel ezen egyesület létesítése mindenekelőtt pénzt feltételez, csak oly ifjak vállalkozzanak abban részt venni, kik az évi tagdíjakat szüleik terheltetése nélkül, ugymondott zsebpénzeikből könnyen fizethetik, mire nézve az egyesü­letbe tagúi beiratásuk előtt szüleikkel értekezzenek. Az egyesület eszméjét az ifjúság lelkes örömmel fogadta s megalapítását kívánta. Az alapszabályoka ta­nácskozmányban részt vett ifjak méltányos kivánatainak figyelembe vételével, 1874-ki november 27-én, az igazgatóság által a nm. vallás és közoktatási mi­nisteriumhoz terjesztettek föl jóváhagyás végett, honnan 1875-ki február 10-én érkeztek vissza, mely idő alatt az egyesület működése csupán az ifjúság kebe­lében tagok gyűjtésére szorítkozott. Ezen időben rendes tagúi 77 tanuló jelent­kezett, mely szám az év folyamában 84-re emelkedett. Az egyesület működé­sét tulajdonkép csak a megerősített alapszabályok leérkezte után kezdte meg. A bizottmányi tagok és ügykezelők (elnök, pénztárnok, ellenőr, jegyző) ugyanis az alapszabályok második része f) pontja értelmében a felügyelő-tanár névalá­írásával hitelesített gyűjtő-iveket kaptak s hordtak körül a közönség körében. Később az egyesület felügyelője tek. Emmerth Henrik úrral, főtemplomi orgo­nász- és zongora-mesterrel, karöltve az egyesület javára hangverseny létesíté­sén fáradozott. A hangversenyző úrhölgyek és urak, u. m. Neumann Árminné ó nsága, Ráder Gizella és Malvin, Aujezdszky Mariska és Lauschman Lujza kisasszonyok, Bernreiter Lipót, Landesmann Dávid, Bárdon József, Herder Alajos, Kampf Jeromos urak, Koller Pál, afőgymnasium 5-ik osztályú tanulója

Next

/
Thumbnails
Contents