Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1873

— 17 — félelmében a vallás eszméinek csiráit látja, mely értelmes házi állatainknál, az ebnél és lónál nagy fokban ki van fejlődve, s melyet az ember csak tovább fejleszt és rendszerré s bitté alakit;" — ugy hisszük csak mosolyt gerjeszthet. Darwin szerint az erkölcsi érzet, a társulási ösztönnek bizonyos munkáló értelemmel való egyesüléséből származik. E szerint tehát mindazon állatoknak, melyek társas életet folytatnak, lelkiismerettel kellene birniok, ámde ezt nem látjuk a majmoknál, pedig a majmok társas lények, nem pedig azért, mert az erkölcsi érzet észt tételez föl, ezzel pedig nem birnak. „Ha a testalkatra vonatkozólag a gorilla és az ember oly nagy mérvben hasonlítanak egymáshoz, mint állítják, és mégis mi a szellemi életet illeti, a kettő közt a legnagyobb különbséget találjuk: következőleg az ember szellemi élete a testalkattal, névszerint az agy alakjával végső okban nem függ össze, különben nem látható be, miért nem bir a majom is szellemi élettel. Ez okból az emberben oly valamit kell fölvenni, a mi a gorillában nincs meg, s mivel a test nagy összhangzást mutat, azért annak, mi az embert azzá teszi, a mi, — szelleminek kell lennie. Minket egyenesen az, mit a legújabb természettudomány a majom és az ember egyenlő agyképződésére vonatkozólag fölfedezett, vezet azon meggyőződésre, hogy az ember élő lélek, mely nem származik csupán anyagból." ') „Az emberben a lényeges, mely mellett a zoologiai ismervek minden fontosságukat elvesztik, a szellemi képesség, mely sehol sem nyilvánul jobban, mint a teremtő megismerésében, a megmérhetlen világegyetem törvényeinek vizsgálatában s a természeterőknek saját szolgálatára való fölhasználásában." 2) De czélt gondolni ki és annak valósítására eszközöket, az állat nem képes. Az eszesség különös tüneményeként hozzák föl, hogy egy majom diótörésre követ használt , és azt rejtegeté. Pedig ez tisztán ösztönszerű cselekvés. Az ember ellenben nemcsak kikutatja a természet törvényeit és erőit, hanem föl is használja azt művelődési czéljainak elérésére, — szolgájává teszi a természetet. Az ember gőzzel röpül, villanynyal ir, napfénynyel fest, és büszkén mutat ama mérhetlen vashálózatra, mely schint schinnel kapcsol össze az emberek közti szövetség és egység jeléül, melyen tovarohanni látjuk a vonatot, ragadtatva a gőztől, mint egy élő szellemtől, mely egész népeket röpit magával látványokra, üzletekre, mulatságokra, melyekről az állatnak még csak sejtelme sincs, — mint szelleme vívmányára; ama városra, ott a légszesz-világitás tündérfényében, mely oly fénynyel koszorúzza meg az éjt, a mely fölött a nap bámul, — és ama sodronyra, mely idegként Európa egyik sarkától a másikig terjed, s mint értelmes hirnök, várostól városhoz, néptől néphez, világrésztől világrészhez a villám sebességével viszi át az emberek gondolatait és akaratát, mint szelleme megannyi szülöttjére. „S ha ki lehet mutatni, mint Darwin irja, hogy az ember szellemi tehetsége az állatokétól egészen különböző természetű, ugy soha sem lennénk képesek azon meggyőződésre jutni, hogy magas képességeink lassanként fejlődtek ki,"—ugy hisszük, a fönnebb mondottak alapján semmi esetben sem téved az, a ki azt állítja, hogy az ember és állat között nem mennyiségi, hanem minőségi, nem fokozati, hanem absolut különbség van. Csak rövid vonásokban akartuk föltüntetni azon absolut különbséget, azon óriási űrt, mely lelki tevékenység tekintetében az embert az állattól elválasztja, s melyet Darwin elmélete, tételezzünk föl bár millió vagy milliárd évet, betölthetni soha sem fog. Még az élettani s egyéb nehézségek sincsenek távolról sem legyőzve s megfejtve. Mert nagyon gyanús dolog az, ha valamely elméletnek, mely a tapasztalás körébe tartozik s tényadatokon kellene alapulnia, érveinek legfontosabbjait a történelem előtti időkből kénytelen kölcsönözni. A történelem előtti idők és távoli korszakok lomtára nagyon alkalmas ugyan arra, hogy minden nehéz és megoldhatlan kérdést belevessünk, de könnyen megtörténhetik, hogy ott, hol az exact természefbuvárlat bölcsesége véget ért, más uton, t. i. a képzelődés utján alkot magának határozott nézetet. „Mi kényszeríti a természetbúvárt arra, mondja Fábri,

3) hogy határozott nézetet alkosson magának, — melyekre nézve hiányzik minden tényeken alapuló bizímvitás. Nem csak hogy semmi sem, ellenkezőleg a leghatározottabban tiltja ezt neki igazság-szeretete. Természetesen többek előtt nehéznek, vag# éjpen lehetetlennek tűnik föl, hogy bizonyos pontnál azon vallomást tegyék, miszerinr^ökseségük véget ért; de ez néni akadályozza a logikát, és a tisztán tudományos érdeket, hogy szilárdan megmaradjon azon követelés mellett""mindenütt, hol a tényekből folyó következtetések véget értek-" " ^ Az átmeneti alakok és közvetítő fokok hiánya is Achmes sarkát képezi Darwin elméletének. .Mert ha az ismert állatfajokat kétszázezerre teszszük, s minden valóban létezőkét fél millióra.—ugy a Darwin elmélete szerinti lassú fejlődéshez milliárd és milliárd közbeeső" alakokat, átmeneti s közvetítő tagokat kell fölvennünk; s mégis e milliárdok') Mayer, Die Reptilien. 2) Giebel, Tagesfragen. 50. 1. 3) Briefe 246. 1. 10