Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1873

— 14 — hogy a szellemi lény ép annálfogva szellem, mivel nem közvetlenül a természet által tétetett azzá a mivé lennie kell, hanem önmunkásságával maga teszi magát. A hódak és fecskék már évezredek előtt, tanulás nélkül hirták ugyan házaikat építeni, de ma is csak olyanokat építenek. Míg a születésekor tehetetlen s kezdetben sziklaüregben lakó ember önmunkásságával már palotákat épit, melyeknek képzetét önmagától teremte. Ép ama biztosság és hibátlan eljárás, melyet az állatuk cselekvéseiben szabályszerüleg megújulni látunk, mutatja, hogy szabadtalanok, tisztán ösztönszerűek azok. Az értelmiség és tervszerű cselekvés hiányát misem bizonyítja annyira az állatoknál, mint ama korlátoltság, melyet mindazon dolgokban tapasztalunk, melyek ösztöneik körén kívül fekszenek! ') A tyúk p. o. megismeri az ölyvet, bármily magasan lebegjen is íölötte a légben, s intő kiáltását, melylyel csibéit szárnyai alá hivja, azonnal hallatja, de ha tojásait kicseréljük, s helyettök p. o. krétából vagy más hason anyagból kellőleg alkotottakat teszünk, — nem ismeri meg s ül azokon mint sajátjain. Dr. Alturn 2) Berlinben, a rendőrök lakában, egy kalitban néhány pacsirtát összekötött szárnyakkal, és egy vörösbegyet látott. A pacsirták szomorúan gubbaszkodtak' egyik szögletben, a vörösbegy azonban nagyon tevékeny volt. Folyton a vályúhoz szaladt s annyi hangyabábot fogott föl, a mennyi csak csőrrébe tért, s azzal a legközelebbi pacsirtához szaladt, —de ezek egy pillanatra sem méltatták a szorgoskodó vörösbegyet és táplálékát; s midőn a pacsirta a neki nyújtott táplálékot nem fogadta el, elszórta azt előtte, és ismét a vályúhoz sietett, — ujat hozott, ismét odanyújtotta és ismét elszórta előtte, hogy újra kezdje azt. Mig én az érdekes játékot néztem, irja dr. Altum, folyton megujult az, s csakhamar a vályúban levő hangyabábnak legnagyobb része a pacsirták előtt szét volt szórva. .Mi volt a vörösbegy e cselekvésének oka, hogy maga mitsem evett s többi fogolytársainak vivé azt? talán részvét, szánalom, könyör vagy szeretet az őt megvető pacsirták iránt, melyek ugyanazon táplálékhoz ugyanoly módon és fáradtsággal juthattak? Nem. A vörösbegyet költés idején fogták el és választák el fiaitól. Az etetési ösztön erősen fel volt benne ébredve, de még nem kielégítve, azért tovább kelle etetnie, jóllehet a kalitban arra semmi szükség sem volt. Ha pintyek vagy bármely más madarak fészkét fiaikkal együtt kalitba tesszük, ott is fogják azokat szabályszerüleg etetni, de csak addig, mig fiaik a szabadban is etetésre szorulnának,— pedig ha csak némi gondolkodással birnának is, be kellene látniok, hogy kicsinyeik a fogságban nem gondoskodhatnak élelmükről. A hol az ösztön megszűnik, megszűnik a szülői szeretet is. Egyetlen állat sem képes az ember lelki tevékenységét megítélni, de az ember az állat lelki életét tanulmánya tárgyává teszi. Ha Hamilton szerint, egy chimpanse tüzet rakni s azt szájával eloltani tudta, halat sütött és rizsét megfőzé, — ez az idomítás következménye volt, magától még egyetlen egy sem emelkedett a miveltség ezen fokára. Mert Battel elbeszélése szerint Congóban a pongók is körülülik reggelenként a négerek elhagyott tanyáját, hogy melengessék magukat a parázsmaradványoknál, de nem látta soha senki, hogy a még pislogó tüzet ujabb rárakás által táplálni vagy éleszteni tudták volna. Ennyire ösztönük nem terjed, ez idomitást szükségei. Az öntudatos ember is bír ugyan ösztönnel, de azt az ész hatalma alá tudja rendelni, mig az állatnál mindent az ösztön dönt el; öntudatos, eszes s szabad elhatározásról szó sem lehet, annak soha legkisebb jelét sem adta. Annak oka, hogy az emberek, midőn az állatok értelmiségéről s cselekvéseik megítéléséről van szó, — könynyen csalódásnak engedik át magukat, onnét van; mert közönségesen az állatok lelkébe saját lelki állapotukat gondolják bele. Az ember p. o. megszokta minden cselekvésében az okság törvénye szerint járni el, s azt véli, hogy az állatok cselekvése is ugyanazon oksági törvények, ugyanazon lelki állapot következtében történik. Innét van, hogy e tekintetben sokszor szélső nézetekkel találkozunk. Némelyek élesebb és mélyebben ható értelmiséget tulajdonítanak az állatnak mint az embernek, mások elvitatva tőle a lelki tevékenységet, minden működését az ösztönre viszik vissza. Mi fönnebb kimutattuk, hogy az állat észrevevő, megkülönböztető, képzelő és emlékező tehetséggel is bir, azaz mindazon tehetséggel, melyet a psychologok a gondolás legalsó, azaz tisztán érzéki körének neveznek. Az emiitett tehetségek az ösztönnel párosulva egészítik ki az állat lelki tevékenységének körét. Mert nem pusztán az ösztön művelete az, ha túzokok, varjak, verebek, szarkák s egyéb madarak elröpülnek, mihelyt a vadászt, fegyverrel kezében, habár csak távolról is közeledni látják. Nem teszik ezt, ha fegyvertelen vándor vagy békés földműves megy el mellettük. Ép azért a vadászok, hogy őket megcsalják, átöltöznek s elrejtik fegyverüket. A mexikóiak, ha réczét akarnak fogni, tökbe dugják fejüket s igy a vizén úszva a réczék közelébe juthatnak, melyek a közeli ellenséget nem is gyanítják. A megcsalatottakat azután lábaiknál fogva a viz alá húzzák. Ha a zergék, darvak és más állatok elővigyázatot gyakorolnak s őröket állítanak ki, hogy a közeledő veszélyről a többi csendesen nyugovókat tudósítsák; ha némely állatok csel, ravaszság, tettetés által igyekeznek a veszélyből menekülni: ebből azt látjuk, ') Scheitz Benno. Klagenfurt. 1873. 2) Der Vogel und sein Leben. Münster. 1868.