Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1873

— 11 — élesen megrója: „A mi nekem Strausznál épen nem tetszett, az ama természettudományi könnyelműség, mely a szerveseknek a szervetlenektől való származásában s az embernek a chaldeai ős iszapból való képződésében semmi nehézséget sem talál." Ép igy Wirchow, midőn azt állítja: „hogy a természetbuvárlat nem képes a teremtés tanát megoldani. Aristotelestől egész Humboldtig a természetbúvárok között azon meggyőződés uralkodott, hogy a látható világ első okai, a lét kezdete minden észlelés előtt és kívül fekszenek, miért is az exact természetbuvárlatnak nem tárgyai. Nem ragaszkodhatunk elég szilárdan ezen megczáfolhatatlan igazsághoz, mert az ujabb természettudomány materialistikus támadásai csak az által lehetségesek, hogy ezen igazságot önámitólag mellőzik s a helyett, hogy a vizsgálat exact eredményeivel foglalkoznának, íernicszetbölcseleti axiomakon kapkodnak. Senki sem mondhat ellen a természetbúvárnak, ha ezt mondja: reám és természettudományi kutatásaimra nézve csak másodrendű okok léteznek, mert az elsőrendüek minden észlelés előtt és azon kivül fekszenek. A természetbúvár túlkapása csak akkor kezdődik, ha azt hiszi, hogy a teremtésben működőknek tekintendő másodrendű okokkal az elsőrendüeket is föltalálta és ez által a teremtés talányát megfejtette." Megszűnik minden exact tudomány, ha azon föltevéshez folyamodnak, hogy az ős időben olyasmi történt mi a jelen tüneményekből vont természettörvények szerint nem történhetett. És ha végzetszerüleg el vagyon rejtve előttünk még egy fövényszem alakulása és benső szervezete is, miként ismerhetnék meg egy élő lény képződését? Hol vagyon az élő lényben az élet kiindulási pontja? Az egyetemes törvénynek, mely által az életfolyamán keresztül minden élő világ kormányoztatik, megfoghatta-e valaki eredeti alapokát? Vájjon miként van az, hogy az emberi és állati élet oly rendesen folynak tér és időn, e két párhuzamos folyamon keresztül a nélkül, hogy valaha valami megzavarta volna menetük szabályosságát? Miként áll fönn az emberi világban a két nem állandó aránya? és ki birta csak sejteni is e különbség titkát, mely az élet fönntartó törvényét képezi? ') íme! látjuk a világosságot, mely fényességétől ragyogó és ezerszínű leplével a tei'inészetet betakarja. Minden mi a természetben létezik csak általa világos. j)e honnét jő e világosság? Mi benső természete és lényege a világosságnak? Melyik a közvetlen erő, mely e sugárzó és szép tüneményt képezi, mely elénk annyi látmányt és szépséget tár? Bármelyik rendszert fogadja el e tekintetben a tudomány, mindig csak hypothesisben fog mozogni. A kiömlési rendszert megdöntötte a rezgési rendszer, melyet ismét megdönthet egy másik. Ilyennek tűnik föl a szellem, midőn muuka és szemlélődés által a tudomány fénylő csúcsaihoz közeledik. Mind az, mit fölfedezett, tisztább és ragyogóbb világosságban mutatja meg neki, mennyi dolog van még, melyet talán soha sem fedezhet föl. Tanulmányozása előtt sejtette a dolgok mélyében rejlő fölfoghatlant, tanulmányozása után meg van arról győződve. Csak ekkor érti a tudós, ugy mint a bölcsész, egyszerű és mély igazságában a hires Laplacenak ama szavait: „Az észnek teendője utoljára elismerni, hogy végtelen sok dolog vagyon, melyek az elmét fölülmúlják," s a tudományok történelme szintén fényesen bizonyítja, hogy nincsenek emberek, kik hajlandóbbak lennének elismerni a megfoghatlant, mint épen az igazi tudósok. II. Az ember eredetére vonatkozó nézeteit Darwin, az „Ember származása" s az „Emberi nem eredete" czimü munkáiban fejtette ki, melyekben vitatja, hogy az ember szervezete csontról csontra, izomról izomra, hasonló más emlősökéivel, hogy bizonyos állati betegségekre, mint: mirigyek, víziszony, az ember is hajlandó; hogy az ember belső és külső élődijei ugyanazon családokhoz és nemekhez tartoznak, melyekhez ez alsóbb állatokéi, hogy embryoni fejlődésfolyamata ugyanaz, mely a többi emlősöké, — szóval az ember is valami alsóbb formából származik. Darwin tehát egyenesen nem mondja ugyan ki, hogy az ember honnét származik, de a mit a mester bizonyos titokteljes hallgatás fátylával takar, azt követői azonnal nyiltan kimondák: „Ha Darwin nézetei helyesek, ugy azok ép ugy érvényesek az emberre, mint az alsóbb rendű emlősökre nézve; azon érvnek ugyanis, hogy a ló valamely korábbi törzstől, vagy a majom valamely más majomtól tökélyesülés utján képződött, egyúttal az embernek valamely egyszerűbb és alsóbb törzstől való nemesü') Der Gang unserer kritischen Untersuchung über Darwins Hypothese hat uns nicht nur die Unlialtbarkeit derselben erwiesen, sondern auch zugleich die des Materialismus, wonach die Schöpfung das Werk einer von Evigkeit her nach dem Gesetze der Causalitat blind wirkenden kraft sein soll; eine Ansicht, die sich nur solange haltén kann, als man bei de nachsten, unmittelbaaren und untergeordneten Ursachen der Erscheinungen stehen bleibt, als man, in das Einzele sich verlierend, den Blick über den grossen Zusammenhang, in dem es eingefügt ist verliert und darum es unterlasst, diesen Zusammenhang selbst zu denken und zu erklaren. Zurückgehend aber bis zu dem absoluten Grundé, welcher Alles tragt und aus dessen ewigem Born der reiche Strom der Schöpfung entsprungen ist, wird uns derselbe als Gedanke und als Geist offenbar." Dr. Huber, Über Darwins Lehre. 6*