Székes-Fejérvári Naptár, 1927 (51. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 46 «írsz? Peti bebizonyította, hogy nem fájt, sőt örül neki, írért jó volt. Úgy látszott, a nagyon jó volt olyan rossz, mint a nagyon rossz, mert ha Peti átment engedelem nélkül és kikapott, — azt kérdezte Puti: — Kikaptál érte . . . — Ne törődj vele, szerettek . . . akarsz a f leségem lenni? ... én leszek a Te férjed Puti komolyan végignézte a tegénykét. — Te nem keltesz nekem, te kicsi vagy én hozzám. Peti nem tudta mi a szív fájás, csak azt érezte, sajog valami ott mélyen, belül. Néha órák hosszat ült csendben a sarokban a kályha mellett és a kiöntött forró fehér hamuba ismeretlen betűket rajzolt, talán sz<ivakat, de nem az úr t, nem az ír t, (mert egy osztályba jártak) hanem szerte remegő kézzel ismeretlen érzések ismeretlen betűit húzogatta. És akik akkor látták Petit, elszomo rodtak. Másnap ágyba fektették. Azt mondtak, feküdjön csak nyugodtan és tegye ki a cipőjét az ablakba, mert Mikulás tesz s a Mikutas meglátogatja majd éjjel, ha már csöndesen alszik. Kirázza hosszú, havas szakállát az ajtó előtt, mindkét keze s a tömött batyu a hátán tele tesz ajándékkal S Prtl figyelte az éjszakát, várta a Mikulás*, látni akarta, de a szemeit lezárta a várakozás. Azt álmodta, bejö t a Mikulás halkan és lágy dudorászó hangon az ágya fölé hajolt. — Hát hadd lássuk, ki volt jó, ki volt rossz ebben az évben ? Azt tudom, hogy te jó voltál, de tudom, hogy Puti rossz volt. Neki nem is viszek semmit, minden a tied. Peti megszeppenve szólalt: — Puti se volt rossz, ha nem hozott neki semmit, adja oda inkább Mikulás bácsi az én ajándékaimat, hadd örüljön neki. Nikéin már úgy se kell. — Én voltam rossz, nem ő. Ö csak jobban szerette a hajas-babákat, mint engemet . . . Petinek nem volt szüksége többé ajándékokra. De azért a Mikulás hozott neki valamit. Szárnyakat hozott és elrepült velük fel a menyországba. Nem vitt magával semmit s ez jó volt. Hat évvel vájjon mit vihetnénk magunkkal. Minden, minden fé bemarad ilyenkor. A vágyakozások, akarások, sírások, bölcselkedések, szomorúságok, tépe Ő1é sek és kínzó megállások — nem bán totiák a telkét. És a menyország csak az ilyen emberkéket fogadja igazán vissz \ Így beszélték el Pufinak, aki csak azt nem értette, hogyha olyan jó és szép a menyország, miért siratják vissza Petit. Mit akarnak még tőle? De azt senkinek nem merte bevallani, hogy neki is hiányzott. Nem volt senki, akinek megcibálhatta a haját, sem aki ha fájt valamije, rém árulta el holmi gyengéd sírással magát. Pufinak tetszett az erő. Újra úgy látta maga előtt Petit, mint az uiolsó este. Piros kis arca szinte kicsattan a láztól, kezei nyuotalanul vibrálnak és tűzpiros rózsák nyílnak a homlokán. Putit izgatta a rejtélyes eltűnés is. A menyország mindenkit így ragad e magához ? Néha éjszaka felkelt az ágyából, az able' hoz tolta a nagy karosszéket, beleült és nézte a havas fehér háztetőket. A csillogó hóp hék bizarr játékot űztek szemeivel. Ilyen tehet a menyország is, — gondolta. Télen, nyáron mindig ilyen fehér. Gondolkozott, nézte a havas úrakat s szemei egyszerre csak lecsukódtak, feje a ka osszék támlájára hajolt és azt álmodta, hogy végtelen egyenes úton megy — mindig megy, a menyország felé. A menyország felé Petiért, aki angyal tett. A Blitz kutya mellett ellép kedett s a pórázon nagyokat rángatott, — a szabadsága után. Az egyenes út közepén mentek. Nem keltett félni a forgalomtól. Sem vit
