Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)
Szépirodalmi rész
belekezdett már a magyarázásba és idegesen kergette őket helyre. Kocsár Béla füzetébe mélyedt és a világért sem tekintett volna fel. Se} tette, miről lehetett szó az otthonban és meg volt győződve szegény, hogy a Fecskék rögtön megértették tettének rugóját és felvilágosították a parancs nők urat. Kissé szégyelte magát. Sze íette volna, ha arról, amit csinált, senki sem tudott volna semmit, csak a jó Isten, aki mindent lát. Észre sem vette, hogy a Fecskék megértő tekinteteket váltottak és szom szédja, Losonczy Zoli (az úri cserkész, ahogy kényességéért az őrsben nevez lék) tüntetőleg a pad szélére húzódott. A fiz percben Csöreg Laci félrehivta. »Te Kocsár — Béla a szokatlan megszólításra ijedten felriadt — a pa rancsnok ur elmondott nekünk mindent. Hogy is tehettél ilyet ? Sajnáljuk, hogy nem lehetsz többé a csapat tagja, de belátjuk, hogy a parancsnok urnák igaza van. “ Béla arca ijesztően fakó lett és szája levegő után kapkodott. Laci hadarni kezdett, talán, hogy re juttassa szóhoz, vagy hogy szavai kegyetlenségén tompítson. „Most már csak azt szeretné az őrs tudni, hogy mit tettél a rád bizott pénzzel. A parancsnok urnák persze nem szóltunk erről, de mégis furcsa, hogy nem számoltál be vele . . .“ Béla szemébe megdöbbentő rémület ült ki „Hát ti azt gondoljátok rólam . . . nem elég, hogy . , . még ezt is . . . és éppen til* tört ki belőle végre a fájó, kínzó meglepetés, melyet hamar iában nem tudott értelmes mondatokba tagolni De aztán felülkerekedett benne a dac : nem, egy szót sem szól, azért sem 1 Ha még cserkésztestvérei sem látják át/ hogy miért alázta meg büsz keségét, miért rikoltozott ott romlott suhancok között, miért nem magyaráz háttá meg az egészet a parancsnok urnák és még hozzá meg is gyanúsítják, akkor nem érdemlik meg, hogy felvilágosítsa őket. Megfordult és szó nélkül otthagyta az elképedt Lacit, {-kit rögtön körülvettek a Fecskék — A feje szédült, minden táncot járt a szeme előtt és társainak hangos lármája, mint valami távoli zümmögés hatolt a fülébe. Fogta a könyveit, az egyik fiúnak szó't, hogy rosszul érzi magát, hazamegy. Mindezt gépiesen, szinte öntudatlanul. Csak egy érzése volt : el innen, ahol őt félreismerték, rágalmazzák, megvetik. Fojtogatta az iskola levegője. Futva ment íe a lépcsőn, két három fokot át átugrott, végre kint volt . . . Megindult a Csóka utca felé : a halott már nem szeret, de nem is bánt ... * * * Másnap nem ment iskolába, de délután a temetés"n o t volt. Elvegyült a kivonult intézet négyes sorában, mely kígyóként kanyargótt hosszan a koporsó és a pap előtt. Gyakran hátra nézett : minden kanyarodénál feltűnt a fehérre mázolt koporsó, melyet hat cserkész- díszbe öltözött Fecske emelt magasra. Könnyű lehetett meg sem görnyedtek alatta. J bb olda1t elől ment Laci az őrs zászlajával, melyet Feri még nem is olyan régen vidám büszkeséggel lobogtatott őrse élén. Maga a csapat a koporsó két oldalán halad*, komor lassúsággal ; az őrsi zászlók fehéren villogtak ki az imbolygó boterdőből. És ő nem lehet közöttük ! Nem adhatja meg az utolsó tiszteletet egyetlen barátjának, nem viheti szerető gyöngédséggel koporsóját! Kiközösítették, meggyalázták . . . Keze ökölbe szorult és szemébe könnyek szöktek. A gyászszertartás után a sírnál a parancsnok ur búcsúztatta cserkészét. A szülök odatámolyogtak a nyílt sirhoz és a bedobott hantok nagyokat koppantak a fakoporsó tetején Azután
