Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)

Szépirodalmi rész

HUMOR.

Műélvezet.

— Doktor ur! esik, maradjon. Majd a lányom

zongorázik.

— Ó ! olyan borzasztóan nem esik.

A szeretett anyós.

— Johann ! a kocsis beteg, ön megy le a kocsival a vasúthoz, hazahozza az anyósomat s kap egy korona borravalót.

— S ha nem jön meg ?

— Akkor kap két korona borravalót.

Manapság.

— Nézze kisasszony (szobalány) ezt a szövetet. Ajánlom. Az ön asszonya is ebből vett.

— Nincs valami finomabb ?

ÉrdeknélkUliség.

— A nőnek, kit ajánlottam, annyi milliója van, ahány éves.

— És hány éves ?

— Húsz.

— De kár, hogy olyan fiatal ! ?

A jó diák.

Fényképész: Édesatyja megbizott engem, hogy vegyem le. amint tanul.

Diák: De csak pillanatfelvétel legyen ám !

Ismerik egymást.

Egyik zsidó: Felfogadom üzletembe pénztárnoknak, ha „letesz 50 millió K-t biz ositékul.

Másik : Es Ön mennyi biztosítékot ád. hogy az 50 millió K biztos helyen van?

A kis ártatlan.

Egy űr hölgyek előtt kétértelmű adomába kezdett.

Egyik hölgy felszólal : Komolyan, uram ! egy hangot se többet Ismerem a viccet.

Kipróbálva.

Ma megintnemadta ide a feleségem a kulcsot.

— Jal diplomatikusan kell az asszonnyal bánni.

— Hogyan?

— Addig verem, mig ide nem adja.

Biztos jel.

Fiatal férj fölsőhajt a mézeshetek után:

— Istenem, milyen gyorsan is kihűl az az örök szerelem! Amíg fiatal házasok voltunk, az én Mariskám félóráig kötötte a nyakkendőm csokrát -- most már elég neki egy perc is!

Éppen jókor.

— A szomszédunk, aki trombitálni tanul, tegnap a trombitálástól vérömlést kapott s kénytelen abbahagyni a trombitálást.

— Szerencséje van, mert épp most hallottam a másik szomszédunktól, hogy még egy napig vár, aztán kitekeri ennek a trombitásnak a nyakát.

Jókor.

— Jól van igy a haj megnyirva?

— Nagyon rövid, kérem, hagyja hosszabbra!

Érdekes felolvasás.

Egy ur a (szomszédjához): Ugyan kérem, ne horkoljon oly hangosan! Az egész közönséget fölébreszti!

A vad kacsa.

A kocavadász megpillant egy kacsát a réten. Rálő és persze elhibázza. A jámbor baromfi rémülten menekül. A vadász utána. Végre sikerül leteríteni. De akkor ott terem a csősz és kérdőre vonja:

— Hogy merte ezt lelőni! Hisz ez nem volt vadkacsa?

— Nem volt vad? Mikor két óráig kellett utána szaladnom ? Ez magának szelíd kacsa?

Kellemes félreértés.

— Utoljára mondom, hogy nem engedem magam megcsókolni.

— Utoljára? Szóval ezután nem fog tiltakozni többé! Igazán boldog vagyok.

Háza88ágközvetitőnél.

— Micsoda? Magának nem tetszik ez a hölgy? Hisz már harminc évvel ezelőtt első díjat nyert a szépségversenyen!

A művészet barátja.

— Hallom, tegnap hangversenyen voltál, Bella. Képzelem sok szépet hallottál?

— De mennyit!... hogy Mayerék válnak; hogy Kozmáék tönkrementek és az öreg Lojzí bácsi feleségül veszi a gazdasszonyát . . .

Rosszabb is lehetne.

— A tanítónő azt írja a levélben, hogy huszonötén vannak az osztályban s te vagy a szorgalomban a huszonötödik. Ennél rosz- szabb már nem is lehetne.

— Dehogy nem, mama. Gondolj rá hátha negyvenen lennénk az osztályban.