Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 37

APRÓ VERSEK

Regöczi Çxner Győzőtő/.

A nemzetek.

A nemzetek ma karcban állnak, - ez illák célja nem lehet.

Tudásra, tettre egyesülni: ez nyitja majd meg az eget.

Szónokiatok.

Kevés szóval sokat ! erre törekedtünk De fordult a világ, mig mi öregedtünk. Ma : sok szóval semmit ! nem tudatlan

tudva.

Azé volt a babér, — ezé lesz a dudva.

Szebb lét.

Tavaly ilyenkor ezt még bírtam én, — haj, évről-évre gyengülök, szegény !

A kin, a kór nekem esett nagyon, — miben reméljek : itt nincs irgalom.

Közös a vég, hanem az ut nem az, — megsemmisülni — szintén nem vigasz. Ha van igazság, akkor nem lehet, hogy ember élt s hiába szenvedett.

De boldogságnak is kell lennie! Szeretni vágyik az ember szive.

Nem lelni föl, vagy elszakadni fáj ; de van-e más ? ! Üdvödre itt ne várj !

Az Égre nézek, ott hitem, nem ing : kigyógyulok, felépülök megint ; lejoszlik, ami romlandó vala, — szebb létre kelt a jó diadala.

Végszó.

Az értelembe' szólni a nyelvnek ritmusával, a szeretet sugalmán a gondolat ha szárnyal ; őrök valóknak élni alkotva és öltévé s meghalni könnyű szívvel : szép volt születni erre.

Magyarázat.

Kezdi nekem magyarázni, mily okosság telik tőle.

No, már hiszem. Ha nem hinném : nem ő volna, aki — dóré.

Szép, — szebb.

Találod ezt szépnek, találod azt szebbnek, nem is tudod : melyik kedvesebb szivednek? Adok én tanácsot, soha meg nem bánod : aki a szelidebb, az legyen a párod!

A föstmény.

Hogy az élet rövid volna ?

Hosszú az a szenvedésre.

Hogy az ember, kicsi volna ?

Nagy bánatba lehet része.

Eset, alak tán hasonló, de a szín más meg a távlat s élet, ember olyanná lesz, a milyennek föstéd, láttad.

Szegény öreg . . .

Szegény öreg, csetlik-botlik magába? — hej, nem igy volt az ifjúság korába'I Beteg is lett, nyomorék is lett hozzá, mlndenik nap ujuló bajt, kint hoz rá.

Meg se' mozdul, el is hallgat maholnap; fölötte sirt idegenek hántolnák.

Aki rosszat senkinek itt nem kívánt: jobb hitét egy más világba viszi át.

Munka-tervek.

Sem a tervet, sem a munkát — hosszúra én már nem nyújtom; rövid ut visz még előre, — áthozott a nagy a múlton.