Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 34 — ülne szegény jó uram a börtönben. Szövi valamennyi menekültet elhe yez ték egy kivételével. Ez volt a legve- szede me-ebb menekült. Egy család. Az egész falu félt tőlük. Ueyan? Bizony Monsreur. Az öreg asszony valódi hárpa volt. Egy hónap al tt jobban kiismerte a fa ut, mint é\ aki már 66 esztendeje hkom itt. Minden pletykát tudó t. Hogy ki kinek tette a szépet, kit hagyott el, ki neheztel a másikra, kinél torkos az a szony, szó val mind nt, mindent Az öreg tanítónk áldott jo Mes gevel egy h t alatt úgy ö*s‘eveszett. hot?y az udvarra kiállva mind nnek elmondta, s dühében m g a szeméilapá'ot is hoz?ávágta. Aztán mért nem jele itették föl ? Jaj, Monsieur, minket itt már senki nek sem hívnak. A mi régi jó maink úgy eltüntet innen, mintha a fold nyelte volna el őket. Itt minden ur menekült. A bíróság, a rendőr ég, a lakAshivatai Aztán meg mintha egy fa'uból v*lók volnának; sülve főve együtt vannak. Menekülte! szemben mi szegény ben szülőt ek sohase kapunk igrzat De a hárpiát megkaptak? Meg azt, a gyönyörűséges két leá nyáv 1 egvüit. Jaj k.sül a szemem, ha eszembe jutnak. Aztán hogy történt a dolog? Tudja Monsieur, itt hátul a kis szoba- konyhás lakásban lakott egy fiatal pár. Az ember szegény elment a ht borúba. Ott megrokkant. Ez még 16- ban történt. Ekkor volt, hogy az öreg Gillet bácsinak, a sekrestyésnek, úgy meggyengü t a szemevilága, hogy már nem tudta tovább a templomi szolgá latot végezni. A plébános ur a fta a! rokkantat megtette sekrestyésnek, annak odaadta Gillet bácsi a lakását, ö pedig beköltözött hozzánk. Persze lakásigazolvány nélkül. Hát persze, Monsieur, lakásigazol vány nélkül Ki gondolt volna akkor arra? Negyven év óta mindig kiadtuk a lakást, mind'g tisztessége embereknek, a házbérrel egy sem maradt adó;, sohasem volt eggyel sem bajunk. Elég az hozzá, a hárpia megtudta valahonnan a dolgot, szegény Gillet bácsit beidézték a lakáshivatalba, aztán, hogy nem tudta felmutatni a lavásiga- zolványt, harmadnapra már ki is d bük. Aztán hova le t sz gény. Itt van az még most is. A mosó konyhában. O t húz a meg m<gát sze- g4ny. El* in é még bíz atták, hogy ad jón be kérvényt, de a huszadik n i már elunta Meg a bélyeget se győzte. Öt év óta nincs mosókonyhám, a konyhá- b n kell m- snom. Aztán beköltözött a hárpia? Be az I Rögtön volt lakásigazolvá nya Annyi cókmókjuk vöt, hogv rögtön tele l»tt a p dlás, meg a kapualja. Még a drótkerítést is elhozták. Aztán min vesztek össze? Nehéz azt megmondani, Monsieur I Először mézes mázosak voltak. Hizel- gett nekem, hogy engedjem a leányait a boldogult leányom zongoráján gyakorolni Hiszen ismerte a leányomat? Intéíe ben ne/elteltem, gyönyörűen ját szott zongorái. Megengediem. Kezdem és revenni hogy a két rakás kotta mintha kevesebb lenne. Én bizony nem értek a kottához, de a szemem jó. Bi zony abból hiányzott. Emlékszem egy csinos dalra, amit olyan szívesen ha l- gattam a drága leányomtól. Két lap a kotta, viz van a címlapján, azon úszik egy csónak, a csónakban egy férfi és egy nő, az égen telehotd. Mintha most is lámám. Keresem. Nincs. Még sírtam is. A jó urammal egész éjjel nem aludtunk egy szikrát. Mit csináljunk? És mit csináltak? Nem lehetett semmitsem csinálni. Már akkor valamennyi fi ital rendőrtiszt oda járt hozzájuk, fél éjszaka együtt vihogtak a drágalátosokkal. Ha feljelentjük őke*, semmitsem találnak és még nekünk lesz bajunk. Hát igy egyszerűen lemondtam a zongorázást : a
