Székes-Fejérvári Naptár, 1923 (47. évfolyam)

Szépirodalmi rész

61

— Miért hivolt ki? — csendült fel Baby kérdése újra, enyhe türelmetlenséggel.

Kissé meghökkentem, de a?után tovább zudu't belőlem az áradat.

— Ha szép verset olvastam, magára gondoltam, ha hegedtisirás csukott fel valahol, az maga volt, — s főként maga voit minden virágbaborult fa álmaim őserdejében. S mégis mennyit kin rd'am, mikor megismertem magát, mennyit töprengtem, vájjon maga-e az, akiről ábrándoztam? Maga-e a »Leány,“ akiért az elkárhozás is üdv? S ujjongva éreztem, hogy igen, — Baby! Mikor ott ültem a zongorája mellett, s kezei mint fehér galambok rfpdöslek a billentyűk fölött és bánatos dalok fakadtak a hurok közül, úgy éreztem, hogy nagy, meleg hullámok ringatnak az ajkad felé, — s ott el- süíyedek ! Szivemben széles, piros virágként nyilott ki a szerelem, lelkemben ezer hárfa pergett: sze-re-lem. Ó szomorú ifjúságom, ó drága könnyes bá* rátok !... Kelníttk é etre, csak egy pillanatra, — hadd fújna el bennete két a „Leány“ ajka, — a „Leányé/4 akit ime megtaláltam ! Most, most szeretnék szenvedni, sírni, midőn a keblemben dobpergést halok! Az Öröm katonái verik a szivemet mámorosán, s gyors ütemben menetelnek tova, — végig egész testemben! Minden vércsöppeni azon kacag a bo’dogságól hogy megtaláltalak téged, te álom, dal, könny, tisztaság, galamb, virágcsokor, havasi hegycsúcs, északi fény!— te mind n szép ég és szép mindenségi

Mig ezeket a nagy lázviharban elsuttoglam Babynak, végigcsókoltam a kezeit, midőn az öröm remegésével, de a korholás egy árnyalatával is a hangjában igy szólott :

— Édes Sándor, most szépeket mondott, de kár vo’t ilyen soká beszélnie. Látja, most már vissza kell mennünk a verandára. Talán már keestek is azóta bennünket Elmondhatta volna ezt a sok mindent egy szóval is„ Ezért hivott?

A rémület dobott fel Baby lábai elől. Szédültem, egy pillanatig semmit sem láttam, majd dadogva kérdeztem :

— Mit . . . mondott?! . . .

— Azt, hogy egy szóval is elmondhatta volna, amit akart.

Most már enettem Babyt ... Ő nem a „Leány,“ csak egy leány, akinek, ha elrebe^tem volna: „Szeie lek“! — ha ezt az egy szót mondottam volna neki, ha mindazt, amit mondtam, ezzel az egy szóval mondtam volna el. félistennek tartana, de mert nem ezt mondtam: gyereknek, becsipett d,ák nak néz . . .

Baby szépsége egyszerre másnak tűni föl előttem. Az álmom és a „Leány“ meghalt, csak egy leány élt, akivel némán visszamentem a daloló társaságba, hogy mindenkitől elköszönjek, s a kapuban zokogva megfogadjam : ebbe a házba nem jövök többé ... .

— Az attól függ. Egy férj válópört akar indítani a felesége ellen s ügyvédhez fordul.

— És meddig tart egy válópör? — kérdezi a férj.

— Az attól függ, hogy a házasfelek megegyeznek-e, vagy sem. Ha meg egyeznek, akkor gyorsan megy a válás, de ha nem egyeznek meg, akkor nehéz őket elválasztani.