Székes-Fejérvári Naptár, 1922 (46. évfolyam)
Szépirodalmi rész
72 A lépcsőházból erős köhögés hallatszik be a szobába, melyben a fiatal asszony sir, sir keservesen. * * * Szép téli este. Az utca népes ; csupa vig emberek, csak ő szomorú. Az apai szív sajog. Nem lát, nem hall, csak azt tudja, hogy nem övéi ezek a gyermekek, a kik mellette nevetgélve, csevegve haladnak el. — Nagyságos ur! Föleszmél az ismerős hangokra. Kezébe kapja a gyermeket, összevissza csókolja. Aztán néz, de szemei elhomályosulnak, a világ forog vele. A falhoz támaszkodik, hogy el ne essék és kétségbeesetten hörgi: — Hol van Lacika? A dajka szepegve kérdi : — Lacika nem ment haza? Gyermekekkel találkoztunk, a kikkel Lacika előttem ment; egyszerre elkezdtek szaladni, én a kicsivel nem tudtam utolérni Azt hittem, hazaszaladt. Az atya följajdul, de hamar összeszedi magát. Hazakiséri kisebb gyermekét. A kapunál ráparancsol a dajkára : — Vigye fel a gyermeket és mondja asszonyának, hogy Lacikával bérkocsin elmentem játékot venni, melyet a kirakatban látott meg. Mikor találkoztunk, még mindig sirt és nem akart hazajönni, mig azt a játékot nem birja. Mondja azt is meg, hogy a gyermek nem fog meghűlni a kocsiban. Mikor a dajka fölment, mikor egyik gyerrriekét az anya ölelő karjai között hitte, elővette zsebkendőjét, letörölte a szemhéján fénylő könnycseppeket, aztán gyors léptekkel indult meg. Erősnek kell lennie, nem szabad fejét elveszíteni. Ha órák, napok múlnak is el a keresésben, addig mégsem megy haza, mig a másik gyermeket is nem teheti a szerető anya dobogó keblére. ^ * * * Szánakozva nézik a járó-kelők a férfit, a ki minden útjába eső rendőrtől kérdezi : nem tud-e egy elveszett négyéves gyermekről ? Mindegyik tagadó válaszra fölsóhajt, megtörüli ssemeit és fut tovább. Fut — fut, mig kérdésére az egyik rendőr igy felel: — Igen, láttam, de a gyermek nem akart velem jönni; félt tőlem, azt mondta, hogy ő nem volt rossz, ne vigye magával a rendőr bácsi. Egy arra menő ur megsajnálta a gyermeket, elvezette, itt hagyva nálam a cimét. Ezt mondva, átadott a kétségbeesett apának egy névjegyet. — Számát, számát kérem, biztos ur! Még találkozunk. Rohant tovább egy bérkocsihoz. * % *
