Székes-Fejérvári Naptár, 1922 (46. évfolyam)
Szépirodalmi rész
fokozta a drágaságot és a szegényebb néposztály megélhetését még jobban megnehezítette. Feljegyzésre méltó, hogy az uj középiskolai tanévre kevesebb tanuló iratkozott be, mint a múlt évben. Ennek föoka a súlyos gazdasági helyzet. Budapest középiskoláiban 36®/o a zsidó tanulók száma az új tanévben, noha a zsidóság a lakósságnak csak 240/o-át teszi. Elnyomásról t hát szó sem lehet. Szept. 24 én elnapolták a nemzetgyűlést. Ezt az utolsó ülést Kövér Ibrahim György t. tiszt revorveres merénylete tette izgalmassá, melyet Ra- kovszky István ellen követett el. Vallomása szerint azért lőtt Rakovszkyra, mert benne látta a legitimisták vezérét. A merénylet nem sikerült. Október 5-én hozta meg Ítéletét a budapesti büntetőtörvényszék több nini öt hónapos tárgyalás után a Tiszapörben. Eszerint Kéri Pált, az Este. lap munkatársát halálra. Gaertner Marcelt tizennégy évi fogságra hélte. Fényes Lászlót és Vágó-Wilhelm Jenőt felmentette. A főbünösök egy része azonban külföldön tartózkodik. Ezeket nem érhette el a bíróság sújtó karja. Sőt Kéri Pál is megmenekült a haláltól, mivel az oroszokkal úgy egyeztünk meg, hogy négyszáz elitéit kommunistáért hazaengedik a tuszul eddig fogságban tartott sok ezer magyar tisztet. A kicserélés október végén meg is kezdődött. A belpolitikát október hóban a szabadkirályválasztó kisgazda-képviselők állásfoglalása tette mozgalmassá. Uj programmot szerkesztettek tiz pontban, amelyeknek másodikában kimondták a pragmatica sanctio megszűntét és a uemzetre visszaszállott szabadkirályválasztó jogot törvényben ákarták biz- tositani. E tiz pont szakadással fenyegette a pártot, mert a mérsékeltebbek nem voltak hajlandók hozzájulni. Végre is ennek megfelelően átszövegezték a tiz pontot, melyet október 12-én a pártértekezlet nagy szótöbbséggel elfogadott. Eszerint a szabadkirályválasztás jogának csak a „rendezését“ kívánja a párt. Ezek az újabb bonyodalmak csak siettették Bethlen gráf miniszter- elnököt ama törekvésében, hogy végre olyan programmot adjon, amelynek alapján létrejöhet az egységes többségi kormánypárt. A nyugodt és biztos kormányzást már csak ilyen alapon lehetett elképzelni. Ezt az uj programmot október 21-én Pécsett fejtette ki. A programm a pártokban jóhatást keltett. A közvélemény is általában rokonszenvvel fogadta. Már remélni lehetett, hogy végre megszűnnek az örökös személyi és párttorzsalkodások, amikor mindent egy csapással semmivé tett IV. Károly királynak másodszori váratlan megérkezése. A svájci Düberdorfban Zita királynéval repülőgépre szállt, mely október 21-én a Sopron melletti Dénesfa határában szállt le. — Itt tartózkodott Cziráky gróféknál Andrássy Gyula gróf, aki a királyt Sopronba kisérte. Kíséretéhez csatlakozott Rakovszky István is. A soproni helyőrség hűséget esküdött a királynak, aki Andrássyt külügyminiszterré, Rakovszkyt miniszter- elnökké, Gratz Gusztávot pedig pénzügyminiszterré nevezte ki. Azután vo— 40 —