Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)
Szépirodalmi rész
volt, mivel senki sem szabta ki olyan nagyon a papirt. Volt bőven, hát jutott is, maradt is. De azért csak füstölt az. Hogy a finom cigaredlipapirt ki kellett válogatni, meg kézben jól megmorzsolni. Ezzel is idő telt, ez sem volt az utolsó szórakozás Gyakran előfordult, hogy a pipaszára, vagy a nyaka eltörött. Ennél nagyobb szerencsétlenség nem is érhette volna a pípás embert. Ami kifúrható hajlékony suttyó volt, azt mind végig próbálták, mert szár nélkül sehogysem lehet pipálni. Drót az akadályoknál akadt, csupán a tüskéjét kellett eltávolítani. Többször láttam zsineggel megpántolt pipákat, minek láttára önkéntelenül is kacagnom kellett. Ütközetek után, ha véletlen baj esett a pipában, nem azon hálálkodott a károsult, hogy a veszedelemből szerencsésen megmenekült, hanem kétségbe volt esve, hogy mi lesz most már vele, amikor oda van a pipa. Egy- egy csempe pipának sohasem volt ilyen magas árfolyama. A négy-öt krajcáros makrapipáért harminc-negyven krajcárt is adtak. A különösen díszes példányok ennek az árnak a dupláján keltek el A legnagyobb ünnep akkor volt a táborban, .amikor decemberben mindenki kapott egy kis makrapipát s hozzá vadonatúj megyfa szárat. ? A gyufa. E nélkül a forintos pipa sem ér egy hajítófát sem. Hozott magával mindenki onnan hazulról gyufát, még pedig finom szalongyufát, amelyik nem a nadrágszáron gyűl meg, hanem a skatulyáján. Eleinte olyan esete paténak gondoltuk a háborút, mint mikor otthon összevesznek a legények s pár óra alatt alaposan helyben hagyják egymást De bizony nem igÿ lett az. — Elég az' hozzá, hogy a hazulról hozott gyufa hamar elfogyott. Az az átkozott muszka Komarnónál annyira megzavart bennünket, hogy nem igen volt időnk gyufaszerzésre. Megesett, hogy negyven-ötven embernél sem kerülközött egy szál gyufa. Dohány az még csak volt, mert mindig jöttek onnan hátulról uj emberek, akik elvoltak látva bőviben. Ezeknél gyufa is találkozott. Egy szál gyújtóval negyven ember is könnyen rágyújtott. Mindig lestük, hogy a szomszédunk eldobja-e már a cigaregli véget s ha már a körme is égett, akkor még öten-hatan rágyújtottunk. — Később aztán egyetleK^egy ember sem dobta el a cigaredli véget, amig közhírré nem tette, hogy ég a vége. De még ilyen nagy takarékosság mellet is irgalmatlan fogyott a gyufa. Megint ki kellett eszelni egy újabb dolgot, hogy a pipázás tekintetében hiányt ne szenvedjünk. — Hiába, ha leleményes az ember, mindene van. Indulás előtt a konyháknál egy jókora darab égőfát a kondér alól kihúztunk és ezt kilométereken keresztül magunkkal cipeltük. Kézről-kézre járt az égő fadarab és a társaság vígan pöfékelt. Utak melletfT ha tüzet találtunk, a legelső dolgunk egy darab fa megszerzése volt. Megint csak volt parazsunk. Megtörtént, hogy egy darab üszkösfát tovább cipeltünk hat kilométernél. Hogy ki ne aludjon a tűz, arról megint gondoskodott a baka, mert sűrűn fújta, s ekkor a parázs újra éledt, tovább legelt a fában ... — 79 —
