Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)
Szépirodalmi rész
Zuma. (Afrikai történet.) Irta: Ágoston Mihály. A nap pihenőre készült s a nyugati égboltra kiterítette arannyal pettyezett biborpalástját, melynek a szélét gyönyörű sokszemü rojt diszitette. A pálmafák koronáit szelíden ringatta az enyhe esti szellő, mely magával hozta Ain-Sefra széléről a narancsfák illatát s vitte a mérhetetlen dtxna tengerbe, messze a puszták magányos pálmáihoz és fáradt karavánjaihoz. A láthatár csupa cikk-cakk, nyugaton egy izzó, hullámos aranyvonal, ahogy a dombos dünafelület kicsipkézte; a komokszemek milliárdjai verték vissza messziről a gyönyörű szaharai naplementét, megnyitni látszottak egy pillanatra a titkok kapuját, hallatni a pusztai dzsin-ek néma meséjét — a szaharai esték mélységes, misztikus költészetét . . . A madarak, melyek eddig a pálmafákon tanyáztak, halk csiripeléssel hagyták el a helyüket s álmosan hunyorgatva repültek vissza a város melletti platán és pálmaerdő felé, ott vannak a fészkeik. Nagyon távolról már hallható volt egy-két sakálnak vészes orditozása, hírül adva azt, hogy a pusztaság és a nap többi része már az övéké. A légionáriusok és a zuávok nagy csoportokban jöttek visszafelé a dünákról, ahol egyéb szórakozás hiányában az egész izzó délutánt töltötték; sorra mászták az omlós homokhegyeket, énekeltek és gyikokra vadásztak. Időközben leszállt az este, a dünák völgyeibe leereszkedtek az árnyak; a hosszan elhúzódó, éles dünagerincek gyönyörű szép vörös fényben égtek a búcsúzó afrikai Nap utolsó sugaraiban és köröskörül az egész halotti vidékre ráült a kezdődő éjszaka csöndje ... Ez azonban még nem volt teljes. Messziről a légionáriusok kaszárnyája felől mélabus fuvolaszó hallatszott ide. A félhomályban, egy elrejtett dünatorlasz mögött Zuma, a fiatal kabilleány állt zihálló mellel s egész testében reszketve. A fuvola hangja neki szólt s Courtois, a fiatal adjutant nem sokára itt lesz. A panaszos nóta utolsó hangjait már sehogysem bírta el Zuma, a szivére szoritta kezeit és sirt. Nem is gondolta, hogy valaha ennyire szeretni fog egy férfit, aki nem az ő fajtájából való s akit neki tiltva van szeretni. — És én mégis szeretlek téged aszkri ... — rebegte magában — erősek a te karjaid aszkri, te megfogod védeni Zumát, nem engeded, hogy elvigyenek tőled ... Az uram és a parancsolom leszel aszkri . . . Egy kis amulettet vett elő a kebléből, mely Courtois arcképét rejtette, s százszor meg százszor megcsókolta. Felment a homokdombra s a kaszárnya felé nézett, A várostól nem messze van a kis oázis, benne a duár, ott laknak az 5 szülei. A kaszárnya mellett van az arab falu, melyet az ouled, üres folyómeder
