Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)
Szépirodalmi rész
És mint aki az első pillanatban meg se tudja érteni a dolgot, a kadét csak nézett nagy jámboran hol az asztalra, hol meg Szenteczkire. Máj megértvén a történteket, alig tudott kifogyni a kacagásból. Végre is az altruista világnézet győzedelmeskedett nála, mert mikor végre magához tért a nagy meglepetésből, egész röviden a következőkben tért napirendre a dolog felett: Sajnálom fiam — szólott könnyedén — a derék izraelitát; de hát végre is bele kell nyugodnunk a sors ilyetén rendelkezésébe. Mert lásd édes gyermekem,, ezt a dolgot más szempontból is kell mérlegelni. Mert hogyan is mondtad csak fiam ? A kasszánál az asszony ült ? Igen. No lásd édes fiam ; hátha a te délceg katonai termeted hatott ő nagysá- ságára oly megvesztegetőleg, hogy ő nem tudván ellenállni a hatásnak, igy akart kedveskedni neked. ( A kadét ezen felfogása egészen plauzibilisnek látszott ; ebbe tehát mindketten belenyugodtak és annak rendje-módja szerint megvacsoráztak. Másnap azonban a vergatterungnál kadét úr Fundsberg igen nagyon elcsodálkozott, mikor bajtársa kadét Joanovics arról panaszkodott neki, hogy nem tudta magát kellőkép kialudni, mert az a csámpás Grümbaum Izidor az egész pereputtyával együtt rátört úgy éjféltájon és valami tiz vagy tizenkét koronát követelt rajta bizonyos szalámiért, kenyérért, meg sörért, amit a pucérja hozott volna az este csalárdul — vagyis csak úgy fizetés nélkül — az üzletből. És képzeld, — fejezte be kadét úr Joanovits nagy indignálódva, — az a szemtelen sisera had mindaddig nem tágított, mig csak a pucérommal ki nem dobáltattam őket. Nem a vagyon, csakis az igazi szeretem boldogít. Irta: Ziskay Julia. i , I. Gyönyörű nyári est volt, midőn megnyílik a szív és érzi, hogy boldog, nagyon boldog. Bükkfalva falu kis tornyában megszólal a harangszó „Ave Máriára“ - A barátságos, tiszta falu virágos kertjein végigkongott a harangszó bazsalikumok, sarkantyus virágok, fehér violák és égő szerelem között. A faluhoz vezető hársfák illata befordult egy hófehérre meszelt házikó udvarára és egy kis mosolygó felhő is megállt a tető felett a nyáresii hangulatban, gyönyörködni a szép képben, mely a kertben eléje tárul. A kis mosolygó felhő megállott, lassan-lassan beborult, mintegy könnyezni látszék. Tán a kertben ülő kis csoportnak allegorikus képe volna ez?
