Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)
Szépirodalmi rész
43 magyar katolicizmusnak vezére. Kihűlt tetemét Adonyban helyezték örök nyugalomra. Január 9-én rövid szenvedés után meghalt Katona Horváth Isván ifjabb mesterkanonok, akinek elhunytát mélyen fájlalja Székesfehérvár város közönsége, mert úgyis mint ember, úgyis mint e város polgára melegen érdeklődött a a közügyek iránt. A békének papja volt K. Horváth István, ezt hirdette a szószéken, ezt követelte minden hívétől. A boldogult főpap agyszélhüdés következtében aránylag fiatalon 55 éves korában hunyt el. Székesfehérvárott született, mint egyszerű földműves szülők gyermeke. Iskoláit Székesfehérvárott és Esztergomban végezte. Először káplán volt Nagyperkátán, majd 1884-től—1886-ig hitoktató, 1886—90-ig karkáplán, 1893-ig nevelő Lovasberényben. a gróf Cziráky családnál. 1893-tól 1910-ig belvárosi plébános és szentszéki ülnök, 1902-től esperes. 1910- ben kanonok lett és a püspöki papnevelőben az egyházjog s a történelem tanáfa. — Másik halottja a székesfehérvári klérusnak Tamás Vilmos c. kanonok, felsővárosi esperesplebános, aki 68 éves korában március 3-ikán szintén hirtelen hunyt el. Az elhunyt, aki fiatalabb éveiben tevékeny részt vett a város társadalmi életében 22 évig volt belvárosi káplán és 23 évig felsővárosi plébános. Halála széles körben keltett őszinte részvétet. Fényes ünnepet ült január 21 én Székesfehérvár városa, díszpolgárává választván dr. Prohászka Ottokár niegyéspüspököt, a magyar katolikus főpapság díszét, a világhírű tudóst. E ténnyel, a diszpolgársággá választás tényével dokumentálni akartuk, hogy dr. Prohászka Ottokár elsősorban a mienk, e városnak, az ősköronázó Albának polgára. Az ünnepi aktus, a díszpolgárrá választás a Szent István teremben megtartott díszközgyűlés keretében folyt le. Ott volt a városi tisztikar s képviselőtestület teljes számban, a vármegye tisztikara s törvényhatóságának küldöttsége, a papság, a különböző vallásfelekezetek küldöttsége, az összes egyesületek. A páholyokat díszes hölgyközönség foglalta le. A közgyűlést gróf Széchenyi Viktor főispán nyitotta meg,, nagyhatású beszédében méltatva a díszpolgárrá választandó- püspöknek emberi és papi érdemeit. A beszéd nyomán keletkezett percekig tartó dörgő taps megszűntével dr. Kerekes Lajos főjegyző felolvasta az indítványt, amely dr, Prohászkát a város díszpolgárává választani kívánja. Az indítványt dr. Kuthy József cimz. főigazgató indokolta. Gyönyörű bészédét gyakran-szakította meg a helyeslés moraja Kiván-e valaki hozzászólni ? — kérdezte a főispán a beszéd végeztével^ Miután senkisem jelentkezik, a vitát bezárom. Méltóztatnak elfogadni? — Igen ! Elfogadjuk ! — hangzott egyhangúlag. Miután a főispán kimondotta a határozatot, hogy dr. Prohászka Ottokár Székesfehérvár díszpolgárává választatott, küldöttség ment érte a püspöki rezidenciába. Riadó éljenzés fogadta a közgyűlésben néhány perc múlva megjelent főpapot,, akit dr. SaáragGyula* polgármester üdvözölt. Ezután dr. Prohászka Ottokár szólott,.