Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

96

szép magas alakjának finom hajlásait, gyönyörű metszésű szemeit . . , s egyszerre csak kitör ajkaimon e név „Erzsikéi“ . . .

A gyászos alak összerezzen ; arcán ismét megjelenik a pir és ő is — talán öntudatlanul — nevemet rebegi. Mindkét kezemet nyújtottam feléje, mert csakugyan ő volt, a rég ismert, bájos kis leány, egyúttal pár szóval kifejeztem hálámat édesanyám sírjának gondozásáért. Rövid idő alatt elmondá szomorú életének, történetét. Szüleit elragadta egy év alatt a halál ; mint védtelen, elhagyatott árva, oda kötötte fiatal életét egy könnyelmű férfiúhoz, de csakhamar megkönyörült rajta a sors, mert a férfit kicsapongó élete után csakhamar elragadta a halál. Azóta egyedül, de nyugodtan éli napjait. Legnagyobb vigasza ha e sirhoz kijöhet, hol, mint második édes anyjának elpanaszolta örömtelen életét. Négy sirt látogat meg — úgymond — naponta de higyje el, e sírnál időzöm legszívesebben.

Mélyen tekinték szép szemeibe és azokból egy mély, rejtett szerelmet véltem kiolvasni.

Meghatva az elmondottaktól, ismét feléje nyujtám mindkét kezemet. Erzsiké l — mondám — édes Anyánk azt hiszem, áldását küldi le reánk ; hisz régi vágya volt, hogy sziveink egyesüljenek. Engemet azonban elsodort az élet. Most vissza hozott a kegyes sors keze, hogy feltaláljam azon drága kincset, mely számomra tartogattatott.

Erzsiké — szólék — ugye te szeretsz engem? Ne szégyeld bevallani, hogy a szerelem isteni szikrája ültette veled e virágokat drága halottunk sírjára. Ha úgy akarod, nem leszesz többé elhagyatott. Eljösz-e velem? Eljösz-e? A vállamra hanyatló szép fej, a sürü könyzápor és a kebléből feltörő zokogás többet mondott a legékesebb szerelmi vallomásnál.

Egy hő fohász elrebegése után kar karba téve, az édes múlt ezer apró emlékeinek felelevenítésével és szép jövőnk édes tervezgetései között értünk el Erzsika lakásához. Itt újabb kedves meglepetés várt reám. Erzsiké ugyanabban a házban lakott, ahol egykor bölcsőm ringott. A ház külseje ugyan megváltozott, de Erzsiké ugyanazt a lakást bírta, melyhez boldog gyermekkorom emlékei fűztek. Megrázó volt a felfedezés. Tehát ennyire, ilyen mélyen szeretett e nő, és én erről mitsem tudtva, egy rideg magányban éltem le napjaimat.

Egy szívélyes búcsú mellett, hogy holnap ugyanabban az időben ismét találkozunk, váltam el Erzsikétől, most már lélekben megifjodva, ruganyos lépésekkel siettem barátaimhoz, hogy őket szülővárosom nevezetességeihez kalauzoljam.

Bámulva tekintettek rám, nem tudva megmagyarázni változásom okát. Kíváncsiságukat azzal elégítettem ki, hogy holnap mindent elmondok. Röviden elmondám nekik véletlen találkozásomat ; mi volt természetesebb, minthogy ők is részt vettek boldogságomban.

Vígan indultunk el tehát hazánk legnagyobb, legszebb középkori műemlékének Vajdahunyad lovagvárának megtekintésére. Kápráztató, bűvös kép tárult szemeink elé az egykori királyi lak képével. Mesteri góth-stylü épitkezése, ki-