Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)
Szépirodalmi rész
69 osztrák generálisoknak, a ki épen nem valami ostoba, naiv érzelmek hatása alatt jár a 48-as számú fiakkeren a Kossuth Lajos-utcába, hanem miként 6 a tiszti kaszinóban a legelső alkalommal kijelentette, — keserű dacból teszi csak csupán. — Miért nevezték el épen azt az utcát Kossuth Lajos-utcának? Megjelenni pedig többnyire váratlanul szokott és mindig a kora reggeli vonattal érkezett A tisztek miként rendesen, — úgy most is nagy igyekezettel rohantak a kellemetlen, de magasrangu vendég fogadására s mire a fiakkeres ajtót nyitott, akkorra már valamennyien a ott álltak szépen félkörben sorakozva a fiakker jobb •oldalán. A ki pedig a fiakkerből kibújt és szörnyen alázatos pofával jelentette Funds- berg kapitány urnák, hogy ime ő is megérkezett, az nem csak hogy generális nem volt, de sőt még csak gefreiter sarzsit sem viselt a jámbor; lévén ő egyszerűen Szenteczki, a század szabó. A tisztek részben kacagva, részben káromkodva oszladoztak ; de legjobban káromkodott kapitány ur Fundsberg, különösen mikor Helm, a cigányképü kis tömzsi kapitány elmenőben csakúgy foghegyről oda vetette neki, hogy : sohase tüzelj olyan fene módon kamerád; inkább adj hálát a nagy úristennek, hogy egyszer életedben kecskét is láttál fiakkeren ülni és még csak belépti dijat sem kellett fizetned. Hja persze kecske. Ez szinte olaj volt a különben is lánggal égő tűzre. Tehát mégcsak nem is ember, — ordította nagy hangon kapitány ur Funds- berg, — hanem kecske. — Ein Kompagnie — Schneider! Was Schneider?; Ein Kompagnie — Ziege. — Was Ziege? Ein Ziegenbock. — Közben keverte a mennyei szentek sorozatát elölről hátra és hátulról előre, hogy szinte öröm volt nézni, a minthogy a legénység nagy lelki gyönyörűséggel is nézte, hogy a kapitány ur a nagy igyekezet miatt a rendesnél is jobban hogyan töri kerékbe a magyar nyelvet ; végre aztán úgy belekeveredett a derék ember a krucifixek és szakramentek tömkelegébe, hogy egyszer csak se tü’, se tova mozdulni se tudott az istenadta; ellenben fújt rettenetesen. Végre is, hogy a guta meg ne üsse, a minden hájjal megkent Pánczél őrmester sietett a derék kapitány ur segítségére, szólván e képen: Hallja maga nadrág foltozmányos szabászati varrnok! Azt akarja mondani a kapitány ur, hogy csapott volna bele magába a hétágu rozsdás istennyila életének legelső hajnalán, de félórával mindenesetre előbb, mint mielőtt az anyakönyvbe bejegyezték. Ja, ja; so hab’ ich ’s gemeint, — szólt szinte neki vidámulva kapitány ur Fundsberg. Hanem az még nem minden. Ez a zsivány fog ma nekem mars- adjusztirungban kirukkolni. — Also őrmester; vigye csak be a gazembert és adjusztálja ki forschriftmássig. — Megértette?
