Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)
Szépirodalmi rész
50 mert Hypolit esztergomi érsek nem végezhette a szertartást — gyermekkora miatt. Még jellemzőbb, hogy az előbbeni vetélytárs, Korvin János, tartotta a király előtt a koronát. Sic transit gloria mundi ! A király ekkor nevezte ki Korvin Jánost Horvát és Szlavón ország bánjává, Báthory Istvánt tette országbírónak, Kinizsi Pált pedig főkapitánynak. Alig végződött a koronázás és távozott a király, szomorú sors érte városunkat. Miksa, a veszedelmes ellenfél közeledett Székesfehérvár alá, amelynek megerősítésére a király Kinizsi Pál vezetésével nagyobb számú katonaságot küldött. A székesfehérvári polgárság azonban csakis 555 katonát fogadott falai közé, mert úgy gondolta, hogy a mocsarak miatt megközelíthetetlen várat az ellenség úgy sem lesz képes bevenni, kijelentette egyúttal, hogy több katonát élelmezni nem bir, mert Ulászló koronázásakor mindenéből kifogyott. Miksa ezután körül zárta a várost, amelynek lakosai a szüret bő termésétől lerészegedett katonaságból igen sokat leöltek. Miksa ekkor erős ostrom alá fogta Székesfehérvárt, amelynek külvárosai egymásután elestek, a csekély őrség és a lakosság pedig a várba vonult. Ezen csatározások Székesfehérvár tanuló ifjúságának nevét örök időkre megőrzik, mert fegyvert fogtak, hogy hősi halált haljanak a város életéért. Az egykorú Tubero említi, hogy „a tanulók kirohanván az iskolákból, részint meggondolatlanság és a katonai ügyekben való hiányos tapasztalat miatt feltüzelve, részint pedig a magyarokkal velük született bátorságból fegyveresen támadták meg a fegyveres ellenséget és mindnyájan elestek.“ Ez az esemény a székesfehérvári diákoknak dicsősége, gondoljon rájuk kegyelettel a mai generáció! Eközben az ostrom tovább folyt és november 17-én a várat övező bástyán rést ütött az ellenség. Némelyek szerint a várkaput rombolták szét, mások szerint a bástyának azon pontján törtek be, amelyet még Mátyás király bontatott ki, hogy kápolnájának több helyet adjon. Ez a pont a mai zsidó templom környékén feküdt, ha arra rnegy a székesfehérvári ember, gondoljon vissza 1490 november 17-re, mert ekkor vették be először Székesfehérvárt, amelyen előzőleg még a tatár csorda ereje is megtörött. A városba nyomuló ellenség svéd, cseh és morva katonái azután raboltak és gyilkoltak, elvittek minden értékes dolgot, ami kezükbe akadt, leöltek mindenkit, aki eléjük került. A bazilikában Mátyás király sírját bolygatták meg és a templom kincseit szerették volna zsákmányul ejteni. Hogy mennyi kincs és mennyi drágaság volt a bazilikában, könnyen tájékoztat bennünket a szemtanú Bonfin leírása, amely azt említi, hogy „különféle kristályból, ónixból, porfirból és alabast- romból készült, drága kövekkel ékesített edények voltak ott, továbbá olyanok, amelyekhez arany és ezüstnél olcsóbb anyagot nem használtak az ötvösök. Nem is szólunk a ruhákról és egyházi szerekről, amelyek igen nagy bőségben voltak találhatók. “ Vájjon csodálhatjuk-e, hogy a templom hűséges őre, Kálmanczay Domonkos
