Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)

Szépirodalmi rész

84

azt s egy nemzetközi konferencziával akarják eldönteni a bevándorlási kérdést, meghozni a bevándorlási törvényt. •

A földkerekségen New-York a legnagyobb kivándorlási kikötő. Tenger, a‘ távoli országok emberanyagának a levezetőcsatornája. Sok szenny gyűl össze ezen. a szemétlerakodó helyen, mert a közmondás szerint: „Terem a gazember, a hol nem is vetik.“ Kalandos múltú emberek, a társadalom számüzöttei, lovagból lett iparlovag, váltónyargalókból lett váltóhamisitók, a svihákok, tisztességes pályáról lesiklottak, tisztességtelen módon kapaszkodók, a kik nagylábon, viszonyaikon fölül éltek, az élet magasaiba törő, de onnan letört nagyravágyók, a nemzetközt párbajkodex szerinti erényhősök, vagyis a maguk bőrében meg nem férő egyének,. Európa zsarnokságától menekülő, sor alatt levő katonasorba szólított egyének, szökevények, egyéb selejtes elemek, viharos múltú emberek, a kik nem foglyai az emlékezetüknek, futó bankárok, a kik lezárták Európában a számadásukat, a tisztesség útjáról lekanyarodva, folt esett a múltjukon, mindenféle hazardőrök, fejlődő sikkasztok, hamis könyöradományt gyűjtők, leleményes szélhámosok, kiknek, dolga nem tűrt halasztást, jobb búvóhelyet találnak a nagy városban, mint a kicsiben, hol a teljes züllésben levőket könnyebben szemmeltarthatják, mikor elfogyott a becsületük, egészen el. Itt a bukásuk után is a nyilvánosság elé tolakodhatnak. Nem kell élettelen szakái, ragasztott szakái sem, zsandárkézre igjr sem kerülnek. Most nincs időnk a lebegő exisztencziákról bővebben szólani, a kik. maguk sem keresnek — mint hallom — egymás múltjában sötét foltot, sebezhető pontot s lassankint el is vesztik a bennök maradt keserű fulánkot. Egyebekben mindig igaz marad Aszalay mondása: „Ha nagy vétkezik, azt mondják róla kímélettel: ember! A kisebbről kímélet nélkül: gazember!“

Elsőnek köszönti a fáradt utasokat a Szabadság szobra ; ezer látványosság hívogat, mozgatja, irányítja lépésünket, addig megyünk, mig beáll a néma mozdulatlanság. Még csak annyit, ha a kivándorlók, újkori nomádok, valamely hibában leledzenek s Ellis Islandban valóra ébrednek, a másik hajó viszi őket vissza, a nélkül, hogy egy sétát tehettek volna New-York utczáin.

Ragályos, titkos betegségben szenvedő, hülye, bolond, zavart elméjű, elítéltek, nem engedtetnek be. Munkaképes, egészséges legyen a kivándorló, nem kell az, kit az öregség meghajlít vagy a kinek a szeme alól apró ránczok szaladnak szerte. Fájós vagy félszemü, pupos, sánta, hibás ember nem kell ött.

Legújabban egy igen czélbányos, hivatalos szakosztályt létesítettek Ellís— Islandban. A kivándorlókat olyan területre irányítják, mely az egyéni képességüknek legjobban megfelel. Sőt legújabban vizsgának is akarják alávetni a kivándorlót, elég művelt, intelligens-e? Ha nem, menjen a honnan jött. Kizárni akarják az analfabétákat és azokat, kik egy bizonyos koron túl vannak ; az eddiginél nagyobb pénzösszeg felmutatását is követelni fogják. Megrendszabályozni akarják a hajóstársaságokat, a kivándorlásra csábitó, emberkereskedéssel foglalkozó, fűt-fát Ígérő, polyp-karu ügynököket. Mindennel próbálkoznak gátat vetni a bevándorlás özön-