Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 61 — boldogult atyja, a volt országbíró, kit régen megilletett ezen cim ; — de mindkettő büszke volt illusztris, a mágnásokkal egyenrangú családi nevére. Királyunk nagykövetünket sokféle szolgálataiért akarta újból kitüntetni ; — rendjel azonban nem lévén már számára, az elismerésnek ily módon kellett megnyilvánulni. E rövid sorokat sok százezrek nevében azon őszinte szívből fakadó kívánattal fejezzük be, hogy berlini nagykövetünket a magyarok jóságos Istene teljes- boldogságban, testi és szellemi erőben a Szögyény név díszére, családjának bol- dogitására, a magyar haza dicsőségére és mindnyájunk büszkeségére még igenigen sokáig tartsa és éltesse ! ! ! A korcsma ördöge. Hangosan mulatnak a rozzant csárdába’ Immár két nap óta vad mulatás járja. Düledez a fala, vendég se különben, Duhajkodó legényt ép’ most fog fülön benn Az öreg korcsmáros : „Takarodjál haza, minek a bor már most?“ Megrendül a legény s egy perczet se késve, Megvillan kezében görbe hátú kése. Szemében czikázik vad, villámos harag : „Ereszszen, azt mondom, mert rögtön itt marad, Nem állva, de fekve, Sj-kötekedni mással nem lesz soha kedve 1“ Az öreg korcsmáros nem hajlik a szóra . . . Szemei villámát haragosan szórja Néhány elszánt legény a daczos agg felé S vadul kiáltoznak : „Ne kíméld !“ „Szúrd belé !“ „Eltűröd ezt?!“ „Gyáva!“ — S piros vér szökellik a szúrás nyomába’ ! A hogy a korcsmáros a földre lebukott, Nyulfiakká lesznek a merész párduczok. Egymásra bámulnak nagy tehetetlenül, De csak röpke perczig — azután menekül Ki-ki a merre tud, Jobbra is, balra is . . . ma még szabad az ut ! Csak ketten maradnak : a halott s a másik, A kinek szeméből mély bünbánat látszik. Ezer rémgondolat szivében, agyában, Lehajtott fővel áll egyedül . . . magában . . . A füstös szobában. Közeleg az este . . . titkos félhomály van. Gondolkodik. Rab lesz . . . Tán soh’ sem lesz: Két szeme merően a halottra tapad. [szabad t Majd rászögeződik az eldobott késre, Rajta piroslik még a korcsmáros vére. Felveszi magához S tekintete nyugodt, úgy látszik : határoz. „Megtudja tettemet egész falu népe, Az én életemnek mindörökre vége. Nincsen, ki sajnáljon, nincsen a ki szánjon. Nem lesz soha nyugtom ezen a világon.“ Ilyen a beszéde S a kést markolatig bedöfi szivébe. Elterjed a rémhír az egész faluban, A rozzant csárdához futva-futnak sokan. Szomorú a látvány . . . rémüldöz a tömeg. Vértócsa közepett ott fekszik az „öreg“ S mellette a másik. Fehérített inge piros vértől ázik. Ifj. Vargha Lajos, 1 I Fehérnernüek , • ruhaszövetek-, • kész ruhák-, • szőnyegek és függönyökből • nagy választék található Deutsch Manó és Fia áruházában.
