Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
56 — emirek közül egyik kineveztetett szandságbéggé, továbbá Kádi, dizdár és várőrség választatott ki, szóval minden intézkedés megtörtént!“ Dselalzáde Musztafa ezen sorai a hálaadó istentiszteletről és a török uralom megalapításáról szólanak egész átalánosságban, de a többi eseményt hallgatással mellőzik. Ezeket a magyar történetirók munkáiból kell pótolnunk. A várfeladás alkalmával Szolimán az őrség német és olasz katonáinak szabad elvonulást engedett, a magyaroknak, tehát a tulajdonképpeni lakosoknak sorsa azonban egyideig bizonytalan volt, mert Szolimán az egykorú magyar följegyzések szerint előbb ki akarta nyomozni, hogy kik voltak részesei annak az átpártolásnak, a mely Székesfehérvárt Ferdinánd királyhoz vitte. Tény az, amit a török írók elhallgatnak, hogy a törökök bevonulása után Székesfehérvár lakósainak jó részét kivégeztette a győztes Szolimán, azonban ez nem közvetlenül a meghódolás után, hanem valamivel később történt és különös ok játszott közre a vérengzés előidézésében. A meghódolás első napjaiból az a valóság, amit Verancsics állít, hogy Szolimán megkegyelmezett a magyar lakosságnak és a mit Szinan csausznál is olvashatunk: „A várban levő hitetleneket kivezették a külvárosokba s a defterdár effendi, Írnokaival együtt bemenvén, a fegyvereket és egyéb hadi eszközöket lefoglalta az állam éészére. Ulama béget a belső várból szabadon elbocsátott gyau- rek mellé rendelték és elkisértették vele őket a kivánt helyig.“ Téves tehát időrend dolgában az egykorú Stella, Jovius és Istvánffy elbeszélése, mert a polgárokat ekkor nem végezték ki, hanem csak szeptember 16-án túl, midőn Szolimán elhagyta Székesfehérvárt és Achmet szandsák-bégre ruházott minden hatalmat. A három iró, ismétlem, igazat mond, de a dátumot eltéveszté, az okot pedig, mely a vérengzésnek szülője volt, egy másik török Írónál, Pecse- vinél találhatjuk meg. „A magyarok, — irja Pecsevi, — könyörögtek, hogy fejadó fizetése mellett a városban maradhassanak. Ezt a kegyelmet meg is nyerték, sőt a királyok temetkező helyéül szolgáló nagy templom a kezükben hagyatott. Későbben azon ürügy alatt, hogy bort szállítanak be kívülről, hordókban fegyvereket és hajdúkat vittek be a városba s ezeket a házakban és a nagy templomban rejtették el, nehány ezer gyaurt pedig rábírtak, hogy a várost támadják meg. A szandsák bég tudomást szerezvén e csínyről, kutatást tartott a házakban és a nagy templomban s megtalálta a becsempészett fegyvereket és hajdúkat. Ekkor mindnyáját leölette és javaikat elvette, azután pedig eladatta házaikat s ezeknek árából az u. n. hosszú város kapujának nagy tornyát építette, majd a nagy templomot is kiürítvén, dsámivá alakitotta át.“ A székesfehérvári polgárok leöletésének időpontját pontosan megállapítván; lássuk most már a véres esemény részleteit. Az egykorú irók tanúsága szerint Achmet bég a város közelében levő szabad térségére kivezette a város lakósait, még pedig azon ürügy alatt, hogy a hűségesküt fogják letenni. A jól fejlett, erős izomzatú férfiak közül majdnem ötszázat leberetválva és megnyirva rabszolgák gyanánt Konstantinápolba küldött, a többit pedig irgalom nélkül felkoncoltatta.
