Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
44 díjakhoz intézett magasszárnyalásu beszédet, melyben a hazaíránti szeretetre, vallásos, tisztességes, becsületes munkáséletre buzdította az ifjúságot, hogy a hazának és a kultúrának hasznos polgáraivá váljanak. A zászlószentelési ünnepély ezután az uj iskolában a zsúfolásig megtelt tornacsarnokban folytatódott. A társadalom minden rétege képviselve volt ott, bizonyságul, hogy az ipar emelkedése mindnyájunk óhaja és érdeke. Az ünnepségből kivette részét a Polgári Dalkör, mely megnyitókép a Himnusz, záradékul pedig a Szózat eléneklésével remekelt. A műsor többi pontjaiban az ifjúság szerepelt. Szép beszédben üdvözölve és köszöntve a zászlóanyát, dr, Saára Gyulánét és dr. Prohászka Ottokár megyéspüspököt. A zászlófeiavatást az uj iskola felavató ünnepélye követte. A megnyitó beszédet dr. Saára Gyula polgármester, az ipariskolai bizottság elnöke tartotta. Örömét fejezte ki afölött, hogy régi tervét megvalósítva látja s ennek kapcsán ünnepélyes köszönetét mondott gróf Széchenyi Viktor főispánnak és dr. báró Manndorff Gézának, Székesfehérvár orszgyül. képviselőjének azon fáradozásaikért, mellyel az államsegély megszerzésében támogatták. A polgármester után az iskola érdemes, fáradhatatlan igazgatója, Pausch Ráfael ismertette az épület létesítésének történetét. Szép szavakban emlékezett meg ennek előmozdítóiról, különösen dr. Saára Gyuláról, ki az oroszlánrészt vette lei ezen munkából. Say Ferenc ipartestületi elnök az ipartestület nevében mondott köszönetét, mig az iparos ifjúság köszönetét Léber Károly tanonc tolmácsolta az ipariskolai bizottsághoz. A felavató ünnepséget dr. Kerekes Lajos főjegyző remek szép beszéde zárta be. Erzsébet Amália főhercegnő távozása. 1910. március 22-én Erzsébet Amália kir. hecegnő, aki három éven keresztül volt városunk lakója, elköltözött Székesfehérvárról. A hercegasszony távozását mélyen fájlalhatja városunk közönsége, mert benne társadalmi és kulturális mozgalmainknak egy hatalmas támaszát, jótékony intézményeinknek pedig egy bőkezű Mecénását veszítettük el. A Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete, melynek a hercegasszony védőasszonya volt, hangverseny keretében búcsúzott el tőle. Távozásakor a pályaudvaron díszes, előkelő közönség jelent meg. Ott voltak Székesfehérvár hölgyei, gróf Széchenyi Viktornéval az élükön, a jóiékony nőegyesületek Szőgyény Marich Julia vezetésével. Megjelent az ulhanus tisztikar Schilling János ezredessel az élén, a székesfehérvári káptalan küldöttsége Károly János püspök vezetésével Szuborits Jenő, Klaucz Cyörgy dr., Krizsán János kanonokok, nagyszámú közönség és a helyőrségi tisztikar teljes számban. A főhercegnő férje Lichtenstein Alajos herceg, udvarhölgye báró Wensee