Pál-Antal Sándor: Marosszék és Marosvásárhely az 1848 - 1849-es forradalom és szabadságharc idején. Korabli iratok, jegyzőkönyvek, lajstromok - Múzeumi füzetek 19. (Székelyudvarhely, 2001)
Dokumentumok
S még az sem tudódhatik fel, ha utcájinkon is történt némely öldöklők elleni visszatorlás, mert az a városunkon akkor létező idegeny katonaság ténye vala, melynek túlnyomó hatalmának magunk is csak bábjai, azt meg sem akadályozhatok. Tisztáknak érezzük tehát magunkat, Kegyelmes Úr, minden bűntől, minden erőszakos és törvénytelen tettől, s azért a ránkrótt scharz keserves, ártatlanságbanni bizalmunkat hiúsító, s hűségünk édes érzelmét csüggyesztő, de elhordozhatatlan terhet is: mert Városunk minden kereskedői vonalaktól távol, éppen nem kereskedő város, polgárai csak kicsinyben űzhetett mesterségi míveikből napról napra s alig hétről hétre élhetnek. Polgáraink egy része még nem is mesterséggel, csak földmíveléssel keresi kenyerét, ezeket a már 1848ba felzendült ellenséges köznép öldöklő fellépése földjeik őszi mívelésébe meggátlá, a tavaszi vetések a mezei táborozás nagy részbe elkárosíttá, marháik a szerfeletti fuvarozás, végre a dögvész által elhúllának, s húllanak naponta mind ez ideig. A mesteremberek mívei öltönyök és csizmák, sőt több ezer darab ágyneműik, efelett igen sok tűzifák, hús, bor, pálinka, gabona, kenyér, dohány, széna és zab a külömböző táborok számára, melyeknek száma többszöri átkelések, és itt múlatások szerint számítva igen sok ezerekre megy, visszafizetés Ígérete mellett felszedetének, de máig is fizetetlenek. Ezeken kívül minden élelem szereinket az itt mindég nagy számmal tanyázó katonaság számára fordítottuk, s fordíttani ma is kéntelenek vagyunk. A mit végre ezen mindennapi kénszerült szükségtől még némelyikünk hátrábra tartóztathata, azon egész és végső tehetségünk a belháború alatt, ottan ottan katonai erővel is, magyar bankjegyekkel cserélteték fel, e pedig bészedetve öszveégetteték, s midőn tehetségeink végső maradványait az emésztő lángok között elenyészni, hamvát levegőbe repülni látók, akkor vevők a kemény parancsolatot a fennebb írt hatvanégyezer pengő rénes forint fizetése aránt. Mü egyszerre átlátok, mert érzők, hogy a tereh elhordozására teljesleg elégtelenek vagyunk, és mégis elpróbálók a kiparancsolt hadischarzot hódoló engedelmességgel öszvegyűjtetni, házanként járánk s csaknem minden háznál nyomor és ínség e dermesztő télen fagyos szobák, az éhség miatt kisírt szemű család, egy falat kenyérért rimánkodó ártatlan kisdedeknek halálos hörgéssel szomszédos sírásai utasíttának vissza. Úgy van, Kegyelmes Úr! Mi egy eredetileg szegény pénzetlen városnak nyomorult polgárai, végínségre vagyunk taszítva, és kénszerítve arra is, hogy a scharznak teljes elenyésztetést róllunk elfordíttatni, sőt a további 487
