Pál-Antal Sándor: Marosszék és Marosvásárhely az 1848 - 1849-es forradalom és szabadságharc idején. Korabli iratok, jegyzőkönyvek, lajstromok - Múzeumi füzetek 19. (Székelyudvarhely, 2001)

Dokumentumok

tak, minélfogva összeírási példány is a belügyi minister úrhoz nem küldethetett; s ilyes összeírás nem létezéséből származtak a legnagyobb ren­detlenségek; jelesen hogy többen választói képességekkel nem bírók a választásban részt vettek, ellenben arra képesítettek közül szintén többen elmozdíttattak, mik ellen lajstrom hiánya miatt kifogást tenni lehetetlen vala. c.) Hasonló törvénytelenséggel ment véghez maga a választási tétemény is, melyre külön választási elnök és jegyző nem is neveztetett - a választás az egybehívott közgyűlésnek kebelében folyt, - de melyet magának az egyfelől korántsem mind csak választók alkottak - másfelől a választói jog­gal bírók nagy része abban részt annyival inkább nem vehetett, mivel az ajtó bezáratott, a bennlevőkön kívül más be nem bocsátatott, sőt aki az ülésből egy percre eltávozott is, többé szavazásra nem bocsátatott, mint ez alkirálybíró Szentványi Jánossal is történt. Míg ellenben olyanoktól, kik kalapjaikon a Berzencey - Antal Imre cédulát viselték tömegestől fogad­tatott el szavazat. - Továbbá, a két követ Berzencey László és Antal Imre nem rendre egymásután, hanem ketten egyszerre választattak előre megírt és kiosztott cédulák által, azon kikiáltás mellett, hogy akinek Berzencey és Antal cédulája nincs, a gyűlésből kivetendő. Végre, szavazás történt anélkül, hogy ellenjelöltek bárki által javaslatba hozattathattak volna, szavazatszedők pedig Berzencey által kiáltatván ki, csak az ő pártjából neveztethettek, annál kevésbé tartatott meg a 33. § rendszabása, sőt mint már megjegyezve volt, a kapuk bezáratván az éppen akkor benn lévőkön kívül többen be nem bocsátattak. 2. A fennebbiekben érintve vannak többrendbeli erőszakoskodások is, melyek ezen választást bélyegzik. Ilyenek a választási helynek, mely egy udvar volt, bezárása, a később jövők be nem eresztése, azon kün jártak­nak, kik kalapjokon nem Berzencey cédulát vittek, a szavazástóli elrekesztése, a cédulák előre osztogatása, melyet minden választónak kalapjára tűzve kellett béhozni, az ily cédulát ki nem tűzőknek fenyeget­­tetése sat. 3. Többféle rendetlenségek járultak még ezekhez - mint egy választó­nak, alólírt Kemény Pálnak, - ki Antal Imrének és Berzencey Lászlónak írt leveleiben, s későbbre nyomatott nyilatkozatában is, ezeket, más köztiszteletet érdemlett két férfiú megválasztásának pártolására szólította fel, - egy Berzencey által összegyűjtött és G. Lázár Móricnak vezetés végett átadatott nép csoport általi megtámadtatása saját lakházánál, hol polgárvér kiontásának s családja árván maradásának fenyegetései közt szólhatott fel elveinek s céljának változtatására, - gyűlésben pedig ugyanő a leggorombább méltatlanságokkal illettetett. - Másnap reggel pedig a két 185

Next

/
Thumbnails
Contents