Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
V. Szemelvények a külföldi szakirodalomból
Múzeumi Füzetek keveredését és az ennek következtében fellépő etnikai hasonlóságot bizonygassa. Véleménye szerint „ a székely falvakban mindenhol keverve találjuk a székely és a román elemet" Ugyanakkor a szászokkal már kevésbé vegyült az „autochton" lakosság. E talányra a székelyek katonai berendezkedése ad magyarázatot. A hódítók ugyanis betelepedtek a románok falvaiba, házaiba és összeházasodtak velük. Idők során még magukba olvasztottak más népességeket is (szlávokat, besenyőket, németeket stb.), de ezeknek „a székely nép kialakításában nem volt kiemelkedő szerepük. Egyedül a románok voltak velük állandó érintkezésben, és a románok szerepe a székely nép kialakításában egészen máig, minden időben igen nagy volt."122 így például tőlük vették át politikai intézményeiket, a székeket is,223 s sokkal szorosabban kapcsolódtak Havasalföldhöz és Moldvához, mint Erdély más területei.224 Tételének alátámasztását Opreanu szintén a biológiai tudományoktól várja. „Habár a székelyek helyenként határozottan mongol beütést mutatnak—vélekedik—, antropológiai jegyeik alapján inkább a románokhoz, mint a magyarokhoz hasonlítanak." 25 Ezt támasztanák alá a koponya-mérettel kapcsolatos vizsgálatok éppúgy, mint a már Rámneantu által is perdöntőnek tartott véragglutináció-reakció mérések. Nem csoda tehát, ha Opreanu bizakodva állapítja meg, hogy „az újabb kutatások mindinkább kiemelik a románok és székelyek faji jegyeinek rokonságát." 26 Ez még azonban nem minden! Az érvek előráncigálásában fáradhatatlan kutató „ bizonyítékaira." csak ezután teszi fel a koronát. „Megállapíthatjuk — írja —, hogy a székelyek lelke és kultúrája megtévesztésig hasonlít a románokéhoz, sőt teljesen azonosítható vele."221 De vajon melyek azok a jegyek, amelyek a két nép közös származása mellett tanúskodnának? Opreanu szerint a következők: boszszúálló jellem, hatóságok előtti óvatos magatartás, vendégszeretet, népművészet hasonlósága, idegenekkel szembeni bizalmatlanság, egészséges humor. „Mindezek a székelyek és románok közös tulajdonságai, és a székelyeket a magyaroktól inkább elválasztják, mintsem közelebb hozzák egymáshoz öket.”22íí Az általunk idézett munkák csak kiragadott példái egy történetírói korszaknak, melyre sokkal inkább jellemző az aktuálpolitikai törekvések támogatása, mintsem a tudományos igazság keresése. Mind Rámneantu, mind pedig Opreanu ténykedését az jellemzi, hogy a (saját szemszögükből nézett) jelenkori politikai irányvonalakhoz kívántak „történelmi“ alapokat biztosítani. Rámneantu nem is titkoliapéldául, hogy „a székelyek román eredete demográfiai szempontból óriási fontosságú". y Azt sem rejti azonban véka alá a későbbiekben, hogy a históriát inkább a fajelmélet torzító és félrevezető prizmáján keresztül szemléli, nem pedig a tények tükrében. Megállapítása szerint ugyanis „Maros megye magyarjainakvérösszetétele nagyjából ugyanolyan, mint a debrecenieké vagy a délmagyarországiaké. Mégis több európai és kevesebb ázsiai vonással rendelkeznek, mint ezek, ami hatalmas elmagyarosodott román szubsztrátum hatását bizonyítja."230 Úgy véljük, nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy e dolgozatok tudományos értéke vajmi csekély, hiszen megállapításaikat, feltételezéseiket tényanyaggal egyáltalán nem támasztják alá, következtetéseik pedig egy mindenféle tudományosságot nélkülöző célkitűzés szolgálatában állanak. 42
