Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
II. A modern forráskritikai irányzat kezdetei
4. szám az igazság a mi részünkön van.” A harcias szerző egyébként rögtön példát is mutat, hogy miként képzeli el a „szakavatott" toliból eredő tanulmányokat, ugyanis kifejti, hogy a székelyek a fekete hunoktól származnak,64 amit a történelem, a hagyomány és törvényeik is bizonyítanak. Hogy kik voltak a fekete, illetve a fehér hunok? Természetesen erre is van felelet: „ akik fekete vagy szürke szűrt, gubár vagy zekét viseltek, azok a világhódító nagy Attila vagy Baján embereinek, akik pedig fehér szűrt viseltek, azok a honalapító Árpád embereinek utódai, mindhárman pedig édes testvérek.”65 Bármilyen nevetségesnek is tűnnek ma már ezek a megnyilatkozások, bizonyos vonatkozásban (mint a későbbiekben még látni fogjuk) a jelenkori irodalomban is vissza-visszakísért egyik-másik megállapítás, illetve vád. A székely-kérdés körüli érdeklődés felélénkülése kedvezően hatott a probléma kutatásával összefüggő más területeken végzett munkálatokra is. 1872-ben vette kezdetét a Székely Oklevéltár közzététele, melynek első négy kötetét Szabó Károly szerkesztette, halála után pedig Szádeczky Lajos vette át a kiadvány gondozását.66 Jórészt erre a gyűjteményre alapozva próbálkozott meg CONNERTJÁNOS (Szédeczky tanítványa) a székely intézmények és alkotmány históriájának a megírásával.67 „ Véleményem szerint legelőször a Székelyföldnek azon időbeli történelmét kell megállapítani — írja — amelyből megbízható egykorú adatok maradtak fenn, mielőtt következtetni lehetne valamit arra az időre is, amelyből oklevéli adattal egyáltalában nem bírunk"6* Azért tartja fontosnak az intézmények vizsgálatát, mert „ a történészek véleményük támasztására vagy ellentétes vélemények megczáfolására a legsúlyosabb érveket a székelyekjogtörténelméből szoktákfelhozni.“ 69 A székely eredetkérdésről annyit állapít meg, hogy a magyar krónikákból csak az a tény konstatálható kétségtelen bizonyossgággal, miszerint a XIII. században általánosan elterjedt nézet volt a hunoktól való származtatás. 0 Határozottan tagadja viszont Hunfalvy tételének nagyrészét: „az a tényállapot, hogy a törzsökös rendszer, vagy nemzetiségi alkotmány egész a XVI. század végéig a Székelyföldön megvolt, érvényesült, amellett bizonyít, hogy a Székelyföld lakosságát lehetetlen Magyarország különböző helyeiről össze szedett-vedelt népnek gondolni és tartani, pláne oly korban, olyan időben, amikor a nemzetiségi alkotmány, a törzsrendszer, Magyarországon az országnak vármegyékre osztás következtében már réges-régen elenyészett volt. A székelyek tehát nem lehetnek a magyar királyoktól idetelepített határőrök." Connert munkássága az érdeklődés kiszélesedését jelzi, egyben annak is bizonyítéka, hogy a székely-kérdéssel kapcsolatos vizsgálatok nem öncélúak, hanem számos vonatkozásban bővíthetik a korai magyar történelemről nyerhető ismereteinket. A Hunfalvy Pállal színre lépő forráskritikai irányzat kezdeti szakaszának utolsó nagy alakja KARÁCSONYI JÁNOS volt, aki tevékenysége időbeli határai alapján felfogása és szemléletmódja miatt viszont egyértelműen a Hunfalvy-féle vonal legpregnánsabb képviselőihez kell sorolni. 1905-ben megjelent tanulmányában elődje szelleméhez hűen vallotta, hogy „erős, éles kútfőbírálat nélkül sohasem boldogulunk e kétséges tárgyban, és e nélkül soha a vitának végére nem jutunk." 72 A „ kútfőbírálatot'' három területre kell koncentrálni, ezektől függ ugyanis a kérdés helyes megoldása: a. a hun-krónika kritikai vizsgálata, b. az idevonatkozó oklevelek megrostálása, c. a jogi intézmények al alpján levontkövetkeztetések ellenőrzése. 15
