Lakatos István: Székelyudvarhely legrégibb leírása - Múzeumi füzetek 1. (Székelyudvarhely, 1990)
1. szám Múzeumi füzetek arra, hogy a szerző hogyan csoportosította mondanivalóját, azután szála nőm kell röviden a leírás jelentőségéről. Ami a Lakatos által követett sorrendet illeti, először a város környékét és fekvését írja le. Azután elmondja, hogyan növekedett a város a közvetlen közelében lévő falvak áttelepítése folytán. Majd felsorolja a legrégibb utcaneveket s említést tesz a város házairól. Természetes, hogy ahol csak lehet, kitér a katolikus hívek és papok üldöztetéseire, nehéz helyzetére, de ezek a kitérések annyira a tárgyhoz tartoznak, úgy beilleszkednek a mü egészébe, hogy az áttekintést nem nehezítik meg és nem válnak a mű kárára. Azon sem kell megütköznünk, hogy néhány csodával határos eseményről olvashatunk a leírásban. Minden írásmű magán viseli korának bélyegét és e szabály alól Lakatos Siculiája sem kivétel. Annyi bizonyos, hogyha a szerző történelmi okiratokat tanulmányoz és nem csupán a hagyományt fogadja el, akkor egészen másképp tárgyalja a város területi bővülését és többet mond a várról s a ferencrendiek zárdájáról. De nem az én feladatom az, hogy bírálatokba boc sátkozzam. Inkább arra mutatok rá, hogy a Lakatostól származó leírás elsősorban a székelyudvarhelyi katolikusok számára őrzött meg néhány érdekes adatot s rájuk nézve vált kid-'»nősen becsessé. Bepillantást enged nekik abba a forrongó korszakba, amelyben Székely udvarhely vallási villongások színtere volt. Ha csak néhány odavetett vonással is, de megkapó képet rajzol a manapság elhagyottan és árvám álló Jézus kápolnáról, amelyik harmadfél évszázaddal előbb, amikor csak eg’ katolikustemplom volt a városban, jelentős szerephez jutott. Elénk állítja a Szent Miklós hegi régi templomot, amelyikről vajmi keveset, majdnem semmit sem tudunk, híjával lévén mindennemű rája vonatkozó feljegyzésnek. Végül adatokat közöl Sámbár Mátyásra, a honát származású jezsuita alvóira vonat-
