Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 20. (Székelyudvarhely, 2020)

Morgós András - Sajó István - Minami Takeshi: Segesvár és Kőhalom környéki, 17 - 19. századi festett bútorok pigmentjeinek roncsolásmentes vizsgálata hordozható röntgen fluoreszcens elemanalizátorral. Adalékok a auripigment-indigózöldhöz és alkotóihoz

Az ismertetett pXRF elemanalízis eredményei alapján megállapítható, hogy az öt, festőasztalosok által, Segesvár-Kőhalom környékén az 1680-1836 közötti időszakban készített világi bútor festéséhez a következő pigmenteket használták:

• Vörös szín: a legkorábbi bútor, a ládaelőlap (kb. 1680-1720) vörös színe némileg eltér a többitől, ennél a felhasznált pigmentek: minium + auripigment + vörösokker + GvK/M valószínűleg gipsz (ugyanezen tárgy fehér festésében kimutatott gipsz alapján (514., 517.) keveréke. A többi bútor élénkvörös festése színében és összetételében is különbözik az előzőétől, cinóbert tartalmaz: cinóber + minium + GvK/M keveréke. Egy bútornál (padláda 1836) kevés vörösokker is található a keverékben.

• Hússzín a nagy laptékán (180(3?): cinóber + minium + sok GvK/M.

• Sötét vörösesbarna szín: sötét vörösokker (vasoxidvörös) hozzákeverve GvK/M. Ez a szín csak a ládaelőlapon (1680-1720), a nagy laptékán (180(3?) és a padládán (1836) található.

• Sárga szín: nagy laptéka 180(3?), fogas 182(?): auripigment + GvK/M; vagy padláda 1836: auripigment + GvKJM + kevés vörösokker.

• Sárgásbarna szín: ládaelőlap (1680-1720): auripigment + sárga(?) vagy vörösokkerrel + GvK/M

• Fehér szín: általában GvK/M. A legkorábbi bútoron (1680-1720) a fehér szín gipsz + kvarc (homok, kovaföld), ugyanez az 1769-es kis laptékán is, de ennél még ólomfehéret is adtak a fehér színhez. Az 180(3?) évszámú nagy laptékán GvK/M + titánfehér(l).

• Zöldes-kék, kék-zöldes színek: sárga és kék keveréke. Az összetétel azt támasztja alá, hogy az ún auripigment-indigózöldről van szó (részletesen lásd

3. fejezet). A zöldes-kék szín tehát egy keverékszín: auripigment + szerves kék (indigó?) + fehér pigment az indigó fixáló/töltőanyagaként GvK/M + ólomfehér esetenként fedőanyagként, de szerepelhet akár fixáló/ töltőanyagaként is.

• Kék szín: csak a fogason (182(?), ún. indigókék (lásd 3.1.2. fejezet), ami valójában: indigó fehér pigmenten rögzítve: szerves kék (indigó) + GvK/M, fixáló/töltőanyagként.

• Barna szín: 1769-es kis laptékán: égetett umbra, a nagy laptékán 180(3?): szerves barna?

• Fekete szín: szénfekete (venyigefekete): Tárgyak: ládaelőlap 1680-1720, nagy laptéka 180(3?), fogas 182(?), magnetit: a fogason (182(?) a virágszárak és levelek.

Titán jelenléte a vizsgált tárgyakon

Nagyvirágos ládaelőlap, kb. 1680-1720: 517. Fehér: 0,1% Ti; 518. Fekete pont zöld-kékesen: 0,05% Ti.

2.4. A pigmentvizsgálatok kiértékelése

Kis laptéka, 1769: 469. Vörös: 0,05% Ti.

Nagy laptéka, 180(3?): 488. Vörös: 0,4% Ti; 492. Vörös: 0,3% Ti; 494. Zöld-kékes: 0,3% Ti; 500. Barna (sárgás fehéren): 1% Ti; 501. Barna (sárgás fehéren): 0,9% Ti;

502. Fehér: 1,9% Ti (503.-al azonos helyen); 503. Fehér: 1,3% Ti (502.-vel azonos helyen); 504. Fehér: 1,1% Ti; 513. 514. Fehér: 0,1% és 0,1% Ti; 517. Fehér: 0,05% Ti. Fogas, 182(?): 467. Fekete (zöld-kékes): 0,7% Ti. Padláda, 1836: Ti-.

A tárgyakon pXRF vizsgálattal mért titán utalhat titánfehér, feltehetőleg természetes rutil (Ti02 ásvány) alkalmazására. Ez ugyan nagyon ritka pigmenthasználat lenne, de lehet, hogy az ásványokban gazdag Erdélyben könnyen található volt, és kialakult a természetes ásvány helyi alkalmazása. Tekintettel arra, hogy a titán többnyire tized, illetve század százaléknyi mennyiségben volt kimutatható, feltételezhető, hogy valamelyik pigmentként használt ásvány kísérője lehetett. Csak a restaurált tárgyon - a nagy laptékán - volt százaléknyi mennyiségben mérhető, arra azonban rákerülhetett a restaurálás során is, a napjainkban kapható titánfehér festékből. A szintetikus titánfehéret csak a 20. század eleje óta állítják elő, az, hogy esetünkben természetes vagy szintetikus titánfehérről van szó, röntgen diffrakciós (XRD) vizsgálattal eldönthető.

3. Egy varázslatos zöld szín Adalékok az indigózöldhöz és alkotóihoz

Erdélyi festett asztalosmunkák színeinek és pigmentjeiek vizsgálatakor már korábban egy nagyon szép zöldes-kék, esetenként kékes-zöld szín hívta fel magára a figyelmünket, melyet általában a fenyőfából készült bútorokra, közvetlenül a fára festettek fel, valamint az egész bútor, vagy a virágokkal és egyéb motívumokkal díszített mezők körüli széles keretszegélyek alapszíneként alkalmazták. Szabad szemmel is látni lehetett benne sárga durvább pigmentszemcséket, mikroszkóp alatt pedig kék pigmentszemcsék is láthatóvá váltak a festékrétegben. Ezzel világossá vált, hogy valójában a színkeverés alapszabályai szerint alkalmazott pigmentösszetételről van szó. Már a kutatásaink kezdetén vettünk mintákat ilyen tárgyakról és röntgendiffrakciós (XRD) vizsgálattal megállapítottuk, hogy a sárga pigment auripigment, mellette még általában gipszet (fehér pigmentet) találtunk, viszont semmilyen szervetlen kék pigment jelenlétére utaló jelet nem kaptunk a spektrumban. Ebből következett, hogy a kék valamilyen szerves eredetű kék lehet, amit az XRD nem mutat ki. A néprajzi, művészeti és technikatörténeti forrásokban található festőreceptek alapján feltételeztük, hogy az auripigment mellett indigót alkalmazhattak a zöld szín elérésére. Az angol festészettechnikai terminológiában vergaut-nak nevezik a sárga és a kék keverésével készített zöld pigmentet. A vergaut-ot leggyakrabban az auripigment és az indigó keverékeként írták le, amit a középkori festők a verdigris (réz-acetátok) alternatívájaként hasz-58