Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 18. (Székelyudvarhely, 2018)

Mester Éva: Az ólmozott üvegablakok és üvegfestmények rekonstrukciójának kockázatai

12. kép. Budapest VI. Liszt Ferenc tér 8. Zeneakadémia, a földszinti előcsarnok alsó ablaka, Róth Miksa műhely, 1907. A hitelesség ellen hatott más épületeknél a részleges rekonstrukciók esetében — az eredeti festékek és festés­technikák teljes mellőzése. (Budatest XIV. Ajtósi Dürer sor 39. egykori Vakok Intézete, Nádor terem - Szent Imre fejrekonstrukciója). Ebben nem csak a szakmai felké­szültség hiánya játszott közre, de a megfelelő üveg alap­anyagok, a jó minőségű festékek sem álltak minden eset­ben rendelkezésre a szovjet befolyás alatt álló, a KGST rendszerébe kényszerített országokban. A Nyugat-Euró­­pában ez időben gyártott - csak valutáért megvásárolható, jó minőségű síküvegeket és festékeket Magyarországon kizárólag a Magyar Nemzeti Bank valutaengedélyével, hosszas adminisztráció után lehetett megvásárolni. Ebből adódóan a helyreállítások szembementek a nemzetközi elvárásokkal - mely szerint az örökségmegőrzés alap­vető feltétele a hitelesség. A hitelesség fogalomkörébe az anyagukban, technikai megoldásaikban megőrzött emlé­kek tartoznak. Ebben az időben csak egészen kivételes esetben alkalmaztak teljes rekonstrukciót. Köztudottan a rekonstrukció nem hordoz történeti értéket, bármennyire is követi a megsemmisült műalkotást anyagában és tech­nikai kivitelezéseiben - így a nemzeti örökség részét sem képezheti - csupán illusztráció. A rekonstrukciók kockázatai A 20. századtól kezdve a műemlékvédelem és műtárgy­­védelem alapelveit, a kánont a nemzetközi karták ajánlá­sai fogalmazzák meg - az 1931 -ben megszületett Athéni Karta elsősorban építészeti irányelveket adott. Az 1964-13. kép. Kossuth ablak állapota 1983-ban. Róth Miksa műhely. es Velencei Karta a műemlékek és műemléki együttesek konzerválására és restaurálására kívánt útmutatást adni. Az ezredfordulóhoz közeledve egyre több speciális terü­let megőrzésére különféle karták, kartaszerű irányelvek láttak napvilágot. (1994 Narai dokumentum a hitelesség­ről, 1998 Új Athéni Karta, 2000 Krakkói Karta. ICOM, ICOMOS és nemzetközi konferenciák határozatai, ajánlá-14. kép. Kossuth ablak, eredeti kartonterv. A Magyar Építészeti Múzeum gyűjteménye. 76

Next

/
Thumbnails
Contents