Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 18. (Székelyudvarhely, 2018)
Mester Éva: Az ólmozott üvegablakok és üvegfestmények rekonstrukciójának kockázatai
10. kép. Falstráfos rögzítés miatt sérült ablak, Szeged, Minorita templom, Palka József, 1906. — világvárosi arculatot kapott Budapest, de a vidéki nagyvárosok is ebben az időben fejlődtek ki. Egyházi és középületek, templomok, városházák, színházak, múzeumok, bankházak, iskolák és lakóházak épültek tömegesen. Az építkezések termékenyítőleg hatottak a társművészetekre, és ez kedvezett az üvegfestészet kibontakozásának. A jó minőségben gyártott, kereskedelmi forgalomban is kapható üvegek lehetővé tették a nagyméretű kompozíciókat. A festői hatású síküvegek csak minimális festést kívántak - főképp a figurák értelmezésére. Erre szinte kizárólag kontúrfestést alkalmaztak, a tónusfestés szükségtelenné vált. Ezzel egy időben az üvegfestők az építészekkel együttműködve új, olcsó és gyors beépítési módokat is kialakítottak. Kedveltté vált az ún. „falstráfos” beépítési mód, melynek lényege, nem keretbe, hanem vakolatba rögzítették körben az ablakok széleit. Csupán a vízszintes fémosztásokat tartották meg. Ezek a változtatások lehetővé tették az egyre nagyobb mezőméreteket, ami később gyorsuló amortizálódáshoz vezetett és nem volt kockázatmentes. A szélvakolatok az ablakok és a falazat természetes mozgását nem mindenhol tudták tolerálni, sok helyen lehullottak. A mezők rögzítésére szolgáló merevítővasak kicsúsztak eredeti helyzetükből (10. kép). A kizuhant és összetört részek pótlásánál gondot okozott az egykor gyártott alapanyag beszerzése, a korabeli festéstechnika és az eredeti beépítési mód technikájának szakmai ismerete. Az utóbbi évtizedekben a rekonstrukció lehetőségei bővültek. A nemzetközi forgalomban lévő alapanyagok a rendszerváltás óta egyszerűen beszerezhető vé váltak Magyarországon is. A szakszerűtlen beavatkozások következményei Ama ismert kulturális örökségünk értékes részét képezik a 19. század második felétől a 20. század első feléig készült, máig fennmaradt üvegfestmény-együttesek és díszüvegezések. Sajnálatos módon sok alkotást meg lehetett volna menteni ezeken kívül is kellő odafigyeléssel. Védettségük lassan és késve kezdődött el a 20. század második felében. A magántulajdon felszámolásával, az államosítások után nem volt pénz a háborúban megsérült ablakok helyreállítására. Az életveszélyessé vált ablakszámyakat nem lehetett az intézményekben, lakásokban és lépcsőházakban tartani, ezek lekerültek a szenespincékbe.8 A fa- és széntüzelés felszámolásával az ott tárolt ablakrészeket a lomtalanítások időszakában kihordták az utcákra. Ezzel örökre elvesztek, végérvényesen az enyészet áldozataivá váltak értékes fragmentumok. A rendszerváltásig az épületekben megőrzött üvegfestmények és díszüvegezések restaurálásáról csak fenntartásokkal beszélhetünk. Kevés olyan helyreállításról és konzerválásról tudunk, melyek esetében minden beavatkozás rendben lett volna. A javítgatásokat nagy általánosságban, a nemzetközi restaurátoretikai ismereteket teljesen nélkülöző, hiányos felkészültségű szakmunkások végezték. A sok változtatás következtében egyes műtárgyak eredetisége nagymértékben sérült. Ez rendszerint együtt járt az eredeti ólomsínek indokolatlan lecserélésével - az ólomszélesség figyelmen kívül hagyásával, a vonalvezetés grafikai rajzolatának átalakításával. Ehhez társult az üvegpanelek statikai biztonságát garantáló merevítővasak megváltoztatása vagy teljes elhagyása és a beépítési módok improvizatív alkalmazása. Ez fokozódott a hiányzó üvegelemek pótlásánál a színárnyalatok, a felületi texturáltság teljes figyelmen kívül hagyásával9 (11- 12. kép). 11. kép. Budapest VI. Liszt Ferenc tér 8. Zeneakadémia, a földszinti előcsarnok felső ablaka, Róth Miksa műhely, 1907. 8 Mester 1993. 9 Mester 2001. 75
