Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 18. (Székelyudvarhely, 2018)
Madarászné Gorej Judit: Oszlopos állóóra restaruálása
tók deformálódtak, a rajtuk lévő bamítás lekopott, az egyik mutató leesett. A zománclap szélei lepattogzottak, a felfestett számok megkoptak. A csapágylemezeket tartó ékek meggyengültek. A mutatót rögzítő domború alátét és a rögzítő ék, az ingalencse, az ingarúd, a felhúzó kulcs, az üvegráma az üveggel, valamint a számlapot tartó csavarok hiányoztak a szerkezetről. Korábbi javítások nyomai a tárgyon A legtöbb utólagos beavatkozást az óradobnál végezték, ugyanis az eredeti óramechanikát egy átalakított szerkezettel pótolták. A Joseph Graff nevével szignált, eredetileg kisebb óraházhoz készült, sorszámozott óramű méretét egy kerek csapágylemezzel és négy távtartó oszloppal megnövelték. A kerek csapágylemezt hevenyészett módon, négy sárgaréz lemez összeforrasztásával állították össze, a zsanérok kissé elcsúsztak és a felületén durva megmunkálások nyomai voltak láthatók. A motorkerekek tengelyének négyszöges keresztmetszetű végét meghoszszabbították, amik a használat során eltörtek. A szerkezet a spirális hangrúdtól távolabb került, ezért a hangadó kalapácsok karjait megtoldották. Az inga helyén is változtattak és lejjebb helyezték a horgonyhidat. Az átépítéshez az óramechanikát darabokra szedték és új furatokat készítettek a csapágylemezeken. Az átépített szerkezet beépítésekor lehántolták az alapozás egy részét az óradob széleinél, belsejéhez, a rések elfedésére papír ragasztószalagot tettek, valamint kicserélték a spirálgongot tartó lécet, amit kívülről kárpitosszegekkel erősítettek fel. Az inganyílást egy fa alkatrésszel szükebbé tették. A talapzat szétvált elemeit vastagon felvitt enyvvel ragasztották, a réseket ragasztóval kitöltötték, de a ragasztás így is elvált. A felső rész ívelt elemén a ráfolyt ragasztóréteg az alatta lévő festékréteget lerántotta. A hiányzó oszlopok nyomában A hiányzó oszlopok formája és díszítése csak a talapzaton megmaradt oszloplábazaton lévő alapozás nélküli folt és egy megmaradt abakusz alján látható körvonal lenyomata alapján képzelhető el. Az abakusz, az építészetben alkalmazott oszloprendek közül leginkább a római kompozit oszlopfőn lévőre hasonlít, de a közepén nem található a típusra jellemző stilizált növénymotívum. Az oszlopfőhöz eredetileg csatlakoznia kellett még párnatagnak, nyaktagnak, oszloptörzsnek és lábazati tagozatoknak. Ezeknek az elemeknek a mérete az építészeti arányok alapján elvileg kiszámítható az abakusz méretéből is. Megfigyelhető azonban, hogy az oszlopos állóórákon és bútorokon lévő oszlopok az építészeti arányoktól, hol jobban, hol kevésbé, de eltérnek, a formát átveszik ugyan, de a tárgy arányaihoz igazodnak. A megmaradt abakusz az oszlop szerkesztéséhez nem elegendő, ehhez legalább egy oszloptöredék lett volna szükséges. Az aranyozott abakusz alapján feltételezhető, hogy az oszlopfő és az oszlopgyűrű 25. kép. Digitális rekonstrukció az oszlopokról (készítette: Mart Ákos). is aranyozott volt, a megmaradt facsapokból és farostokból pedig arra következtethetünk, hogy fából készültek, erről az elképzelésről digitális rekonstrukció készült (25. kép). Az oszlopok mögötti háttér még ilyen módon sem rekonstruálható, de feltehetően eredetileg vörös textil háttér előtt és alatt elhelyezkedő figurális kompozíció lehetett. A koronarészen lévő jelenettel együtt teljesedhetett ki az óraházon bemutatott történetek mondanivalója. Mivel a digitálisan rekonstruált oszlopok aránya és díszítése nem bizonyított, tényleges rekonstrukciójukra nem került sor, de hogy elképzelhető legyen az oszlopos állóóra tagozódása, a kiállításon plexi installáció segítségével lett bemutatva (26. kép). Az óraszekrény restaurálása A restaurálás első lépéseként az óraszerkezet a csavarok megbontásával kiemelésre került az óraházból. A továbbiakban a fa- és a fémalkatrészek külön lettek kezelve. Az óraházon lévő szennyeződés a tisztítás első lépéseként mechanikusan, porecsettel, radírozással került eltávolításra, ezt a korábbi beavatkozás során felhordott vastag enyvréteg felpuhítása, illetve leoldása követte CMC (karboxi-metil-cellulóz) vizes géljével. A márványozott felületeken lévő erősebben kötődő szennyeződések eltávolítása a felület rendkívüli vízérzékenysége miatt vízzel illetve, vízzel kevert oldószerekkel nem volt lehetséges, 54