Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 17. (Székelyudvarhely, 2017)
Tóth Eszter: Egy avar kori kehely modern kori története
Az első restaurálás alkalmával a karbonátos szenynyeződések mechanikus soványítása után rövid ideig tartó Komplexon oldatos9 áztatás következett. A talp alsó részén a korróziós termékbe ágyazódott textilszálak nem kerültek eltávolításra. A különálló részek ragasztása színezett, kétkomponensű epoxigyantával10 11, valamint cianoakrilát típusú ragasztóval11, a felületvédelem Paraloid B72 8%-os oldatával12 történt. A restaurálás során a restaurátor mikro-kémiai teszttel kizárta az ezüstöt, mint lehetséges bevonatot, a tárgy anyagát a továbbiakban ónozott réz/ bronzként határozta meg a dokumentációban.13 Kloridmentesítés a kezelés alkalmával, az ónozásra való tekintettel, nem történt. Ebben az állapotában (5. kép) került be a kehely egy klimatizált vegyesraktárba, ahol a túlnyomórészt fémek mellett régészeti bőr- és textilmaradványokat/tárgyakat is tárolnak, a klimatikus körülmények így, ha nem is a legoptimálisabbak fémtárgyak részére, még a javasolt határértéken belül vannak.14 Elektronsugaras mikro-elemana/itikai (SEM-EDS) vizsgálat A talpas kelyhet Schilling László mutatta be 2015-ben a Népvándorláskor fiatal kutatóinak XXV. konferenciáján15, ahol a kehely továbbra is ónozott réz/bronztárgy meghatározással szerepelt. A ritkasága miatt az avar korszak kutatásában kiemelkedő jelentőségű lelet pontos anyagi összetételének megismerését Schilling László szorgalmazta, melyre 2016 júliusában került sor. A cikk szerzője ekkor találkozott először a műtárggyal. A kehellyel való munka a továbbiakban kétirányúvá vált. A raktárból való kiemeléskor a tárgyon, pontosabban az alapfémben kialakult kráterekben, mélyedésekben, szaknyelven pitting-ekben, világoszöld színű, feltehetőleg kloridos kivirágzásokra (6. kép) lettünk figyelmesek, illetőleg javaslatot tettünk a tárgy újrakezdésére. A másik irány természetesen a kehely előkészítése volt a nagyműszeres vizsgálatra. A tárgy mérete16 nem tette lehetővé a vizsgálati műszer mintakamrájába való behelyezést, ezért szükséges volt valamelyik ragasztás megbontása. Kis mérete és viszonylag sík helyzete miatt 9 Desztillált vízben oldott Komplexon (etilén-diamin-tertaecetsav dinátrium sója) 5%-os oldata. 10 UHU Plus színezett, kétkomponensű, 12 órás epoxigyanta. 11 Loctite Super Attak gél. 12 Aceton-toloul 1:1 -es keverékében oldott Paraloid B72 8%-os oldata. 13 A restaurálás alkalmával a bevonat meghatározására ónteszt nem történt. 14 A raktár átlagos hőmérséklete 16-18°C, a relatív páratartalom 35^45%. A nyári hónapokban a relatív páratartalom meghaladta a 45%-ot. Fémtárgyak javasolt műtárgykömyezeti határértékei: 15-25°C, 40% alatti relatív páratartalom (Járó 1991. p. 101. alapján). 15 Hadak útján — A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXV. konferenciája 2015. október 19-22. között került megrendezésre Komáromban (Szlovákia) a Duna Menti Múzeumban (Podunajské múzeum v Komámé). Az előadás címe: Avar kori temetőrészlet Jászfényszaru határában. 16 A kehely magassága az első restaurálás után 66 mm, a cuppa legnagyobb átmérője közel 87 mm. a kehely talpa17 tűnt a legalkalmasabbnak a SEM-EDS vizsgálatra, így acetonban való áztatással a talpat a szárhoz rögzítő ragasztást duzzasztottak, és a talprészt eltávolítottak. A vizsgálati darab további tisztítása, azaz a ragasztó-, valamint felületvédő anyagok eltávolítása mikroszkóp alatt történt szükség szerint vegyszeresen, illetve mechanikusan. 6. kép. A cuppa az újrakezdés előtt (Bicskei József felvétele). A vizsgálat18 során a talprész ónozott oldalán összesen 14 mérés történt a bevonaton, az alapfémen, továbbá a forrasz területén. Az eredmények kiértékelését a szerző végezte.19 Cserepkei Csilla megállapítása az ónozásról helyesnek bizonyult, elenyésző mértékben a bevonatban az ón mellett, ólom és ezüst is kimutatható volt.20 Az alapfém egyértelműen vörösréz21, míg a forrasz egy körülbelül 80% ónból és 20% ólomból álló ötvözet. A talp alkotó anyagáról egyértelműen bebizonyosodott, hogy ónozott réz, ennek alapján valószínűsíthető, hogy a tárgy többi része is ugyanebből az anyagból készült.22 Az ónbevonat és a forrasz körülbelüli olvadáspontjának összehasonlítása a vizsgálati eredmények kiértékelésének fényében történt, később ezek az adatok lendítették elő a munka azon részét, mely a kehely lehetséges készítéstechnikájának meghatározását célozta meg. A tiszta ón olvadáspontja 232°C, a kelyhen lévő ónbevonat 98%-os, olvadáspontja számottevően nem tér el ettől az értéktől. Bár nincs adat a mért ón-ólom forrasz olvadáspontjára, mért és hiteles érték ellenben a 63% ónból és 37% ólomból álló lágyforrasz olvadáspontja, mely 183°C.23 Ezek alapján a tárgyon lévő forrasz körülbelüli olvadáspontja 200°C-ra becsülhető. Fémműves ismereteink birtokában ez azt jelenti, hogy a kehely három részét külön-külön ónbevonattal látták el, majd csak ezek után forrasztották egymáshoz az elemeket, ellenkező esetben az összeállított tárgy az ónozás folyamata során a forrasztások mentén részeire vált volna. 17 A talp átmérője 35-37 mm között változik, legnagyobb magassága 2,3 mm. 18 A SEM-EDS vizsgálatot az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékén Oláh István geológus végezte. A használt eszköz típusa: Amray 1830 típusú volframkatódos pásztázó elektronmikroszkóp. 19 Az eredményeket Szatmáriné Bakonyi Eszter ellenőrizte. 20 A bevonat átlagosan 98% ónból és 2% egyéb fémből áll. 21 Az alapfém átlagosan 96-98% rezet tartalmaz. 22 A szár és a cuppa esetében SEM-EDS vizsgálat nem történt. 23 Forrás: http://www.muszeroldal.hu/assistance/forrasztas.html. 90
