Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 17. (Székelyudvarhely, 2017)

Kovács Petronella: Kriptafeltárások restaurátor szemmel

jelentős összetevők lehetnek a különböző alacsony mole­­kulatömegü alifás és aromás vegyületek, pl. szénhidrogé­nek, savak, alkoholok, aldehidek, laktonok és kéntartalmú illékony vegyületek.43 Az illóolajok antimikrobiális haté­konysága függ a kémiai összetételüktől, a vegyületek ak­tivitását a következő csökkenő sorrendbe lehet besorolni: fenolok > aldehidek > ketonok > alkoholok > észterek > szénhidrogének. Kevés tanulmány foglalkozik a mikroorganizmusok által fertőzött műtárgyak illóolajokkal történő kezelésé­vel, és e téren is elsősorban a penészes papírok/könyvek fertőtlenítési lehetőségeinek kutatása került előtérbe.44 Kimutatták, hogy az illóolajok párologtatva jobb fungicid hatásúak, mint folyadék formában, ugyanakkor egyes illó­olajok komponensei párologtatás esetén bőrérzékenysé­get, allergiát és szemirritációt okozhatnak. Ezidáig kevés adat áll rendelkezésre az illóolajok hatásáról a műtárgyak anyagaira. Egyes vizsgálatok szerint pEl csökkenést, elszí­neződést okozhatnak papírban és pergamenben, továbbá visszapenészesedést és oxidációt tapasztaltak öregedett bőrtárgyak és zselatinos fényképek esetében.45 A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tan­székén egy erősen penészfertőzött festmény restaurálása kapcsán végeztek kísérleteket illóolajok és illóolaj készít­mények antimikrobiális hatására Aspergillus glaucus, Penicillium chrysogenum, valamint Cryptococcus albidus penész- és élesztőgomba tenyészeteken.46 * * * Minden felsorolt fizikai és kémiai eljárás esetén mér­legelni szükséges, hogy az alkalmazásra kerülő ható­anyag vagy módszer hatásos-e az adott mikroorganizmus, illetve mikroorganizmusok ellen, valamint, hogy a keze­lés milyen rövid és hosszútávú hatással lehet a fertőtlení­tendő tárgy anyagaira. Kriptafeltárások Az elmúlt két évtizedben Magyarországon több kripta­feltárás történt, melyeket - antropológus bevonásával - muzeológusok végeztek, egyes esetekben restauráto­rok részvételével. A váci, jászberényi és soproni leletek konzerválási munkálataiban a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központjának munkatársai és vezetésükkel az iparművészeti restaurá­torképzés egyetemi hallgatói is részt vettek. Az esetenként nagyon magas relatív páratartalmú helyszíneken előkerült szerves anyagú leletek nedvesség­­tartalma jóval nagyobb volt, mint normál körülmények 43 Rentsenkhand 2010. p. 8. A doktori értekezés az illóolajok antimikro­biális hatását vizsgálja élelmiszerromlást okozó mikroorganizmusokra. Betekintést nyújt azokra gyakorolt hatásmechanizmusukra. 44 Borrego et al. 2012., Pietrzak et al. 2016c. pp. 65-67. 45 Pietrzak et al. 2016c. p. 66. 46 A kísérletek kiterjedtek különböző antifungális fertőtlenítőszerek hatá­sának, valamint egyes, a restaurálásban alkalmazott anyagok mikro­biális fertőződési hajlamának vizsgálatára is. Erdei-Németh 2014. p. 68-78., 91-130. között. Ezért, továbbá az emberi maradványok miatt mik­roorganizmusok jelenlétét lehetett feltételezni. Az alábbiakban néhány, a leletmentés és konzerválás során tapasztalt problémát, valamint az alkalmazott fer­tőtlenítési kezeléseket ismertetjük. Kriptafeltárás a váci Fehérek templomában A váci - egykori domokos rendi, a rend ruházatáról a köz­nyelvben Fehérek templomaként ismert - Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom 1731-1841 között a város polgársága és egyházi személyek temetkezési he­lyéül szolgáló kriptájának felszámolására építészeti átala­kítások miatt 1994-1995-ben került sor. A feltárást végző szakembereket megdöbbentő látvány fogadta, az egy­másra helyezett festett, vagy textillel bevont koporsókban természetes úton mumifikálódott tetemek feküdtek, és vi­seleti darabjaik, valamint a temetkezési mellékletek igen nagy számban jó állapotban maradtak fenn (10-11., 13. kép). A leletegyüttes az eddigi legnagyobb és legépebben fennmaradt magyarországi kriptatemetkezés. A feltárásban a környezeti paraméterek - a relatív páratartalom, a hőmérséklet és a fényviszonyok - hirte­len, drasztikus változásának elkerülése céljából a csak 10. kép. Egymásra halmozott festett és textillel borított koporsók a váci kriptában (Ráduly Emil felvétele). 11. kép. Mumifikálódott tetem a váci kriptában (Ráduly Emil felvé­tele). 28

Next

/
Thumbnails
Contents