Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 16. (Székelyudvarhely, 2016)
Tóth Eszter: Késő avar kori, tausírozott vas phalera-pár restaurálása
16-18. kép. A kis töredékről készült felvételek restaurálás előtt, szemcseszórás közben, valamint a depurátoros feltárás után (Nyíri Gábor felvételei). nyomás) mellett helyenként tapasztaltuk ugyan a módszer sikerességét, nagyrészt azonban a tárgyra nézve károsító hatását, mely annak volt köszönhető, hogy az aranyozás, várakozásainkkal ellentétben, a berakások csaknem egész felületén megőrződött. A szemcsék helyenként a korróziót az aranyréteg sérülése nélkül lepattintották annak felületéről (13. kép), máshol azonban felsértették, megsemmisítették azt (14. kép). A darabon folytatott további kísérletek sem a nyomás, illetve szemcseméret megváltoztatásával, sem a töredék szilárdításával nem jártak sikerrel (17. kép), így ezt a módszert elvetettük. A szemcseszórás az aranyréteg jelenléte miatt volt alkalmatlan a phalera-pár mintázatának feltárására. Újabb próbálkozások során végül az ultrahangos depurátor használata mellett döntöttünk. A depurátor eredeti acélhegye alkalmas volt az aranyozáson ülő kemény vas korróziós termék lepattintására (18. kép), használata előtt azonban szükséges volt az összes töredék szilárdítása, hogy a gép által keltett rezgések ne okozzanak a tárgyakban további sérülést. A szilárdítás aceton és toloul 1:1 arányú keverékében oldott különböző töménységű49 Paraloid B72-vel történt vákuumkamrában, bemerítéses módszerrel. A minta feltárása mikroszkópon keresztül folyamatosan ellenőrizhető volt (15. kép), a munka során a tárgyakról készült CT-felvételt mérethelyes nyomtatásban mindig a depurátor mellett tartottuk a „vakon” való kibontás következményeinek elkerülése céljából. A munka menetének felgyorsítása érdekében mikrocsiszolóval történt a vas korróziós termék soványítása majdnem az aranyozás felületéig, az azon maradó igen vékony korróziós réteg ultrahangos depurátorral már könnyen eltávolíthatóvá vált. A munka közben keletkező rozsda-port sűrített levegővel fújtuk le a felszínről. Ugyanezzel a módszerrel történt a korábban restaurált darabok újrakezdése. Bár a minta feltárása közben a CT-felvételeket, melyeken a rézberakás világosan jelenik meg, folyamatosan tanulmányoztuk, a valóságban azonban az aranyozás 49 A szilárdításhoz használt oldatok műgyanta tartalma 5,10, illetve 15%os volt. szintjét követtük, így olyan területeket is sikerült feltárnunk, ahol a CT-felvétel alapján berakás már nem volt, aranyozás viszont igen, illetve helyenként a meglévő rézberakáson már nem volt aranyozás. A CT-felvételek számos alkalommal vezethettek volna félre, ha csupán azokra hagyatkozunk, hiszen az aranyozás szintje nem feltétlenül a berakás szintjét jelöli. A bemutatott módszer a korábbi feltárási próbálkozásokkal szemben a legkíméletesebb eljárásnak bizonyult a tárgyra nézve, bár az aranyozás helyenként megsérült, ez azonban elkerülhetetlen volt, hiszen egy puha és nagyon vékony rétegről kellett egy vastag és kemény réteget eltávolítani. Passziválás, felületkezelés A szabadon maradó vasrészeket helyileg, ecsettel felhordott etanolban oldott csersavval50 passziváltuk. A passziválástól kismértékben besötétedett vas kontrasztosabb hatást nyújt az aranyozással. Végül a töredékek párazáró védőbevonatot51 kaptak, mely réteg később túl csillogó-19. kép. A restaurált korong (Nyíri Gábor felvétele). 50 A passziválás 96%-os etil-alkoholban oldott csersav 10 %-os oldatával történt. 51 Védőbevonatként aceton és toloul 1:1 arányú keverékében oldott Paraloid B72 3%-os oldatát alkalmaztuk. 13
