Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 16. (Székelyudvarhely, 2016)
Tóth Eszter: Késő avar kori, tausírozott vas phalera-pár restaurálása
7-8. kép. A CT-felvétel nagyított részletei a külső fonatmintáról. 9. kép. CT-felvétel a hálómintáról. 10. kép. A rekonstrukciósorozat egyik darabja (Nyíri Gábor felvétele.) a berakást, nem az aranyozást mutatják. Ennek értelmében olyan területek is feltárásra kerültek a restaurátori munka során, ahol a CT-felvétel alapján berakás nem volt, a valóságban azonban az aranyozás megőrződött. A vájatfenék és fal vizsgálatával meghatározható lehetne a váj átok kialakításának módja (vésés vagy tömörítés), az alkalmazott szerszám, esetleg annak használati iránya, azonban a felvételek az ehhez szükséges nagy nagyításkor életlennek, homályosnak bizonyultak. Az avar korban a berakott szálak egyaránt készülhettek tömör vagy üreges drótszálakból, utóbbit minden esetben vékonyra vágott csíkok feltekerésével állították elő. A tekert drótszálakra jellemző ferde irányú sávozottság a tausírozott tárgyakról készült röntgenfelvételeken jól felismerhető, amennyiben azokat nem olvasztással rögzítették a vájatokba. A sződligeti phalera-párról készített röntgen- és CT-felvételeken a berakásokon rézsútos mintázat nem látható, mely egyrészt tömör huzal használatát jelentheti, azonban nem lehet kizárni, hogy a berakott fém olvasztásával ez a készítéstechnikai jellegzetesség eltűnt. A berakott szál eredeti keresztmetszetét a már elkészült tárgyon lehetetlen meghatározni, hiszen az mindig felveszi a váj at formáját. A tausírozás módjának felméréséhez külön-külön kerültek elemzés alá a direkt és az indirekt tausírozással készült részek. Az olvasztásos tausírozás jellegzetessége a röntgenképen megjelenő szabálytalan vonalú, egymásba mosódó és kissé elmosódó szélű berakások, valamint a viszonylag sekély váj átok. Az egymás mellé fektetett szálak vágott vége és a fektetés sorrendje az olvasztásnak köszönhetően nem ismerhető fel a röntgenképeken, ezért a mintáknak gyenge, hullámos kontúrjai vannak.29 A huzal-tausírozás ismérve lehet, hogy a röntgenfelvéte-29 Heinrich-Tamáska 2005. p. 114. len a szálak vágott vége és a fektetésük sorrendje meghatározható.30 A CT-felvételek alapján úgy gondoltuk, hogy az indirekt tausírozás széles vájatainak kitöltéséhez egyszerre több huzalt helyezhettek egymás mellé. Ezek a huzalok azonban önmagukban nem töltötték ki maradéktalanul az alapfémben kialakított formát, így azt különböző szerszámok segítségével a mélyedésbe kellett lapítani, vagy a berakott fémet megolvasztani, hogy felvegye a negatív formát. A felvételeken a világosan megjelenő berakások színében kerestünk hosszan futó, sötétebb területeket, mely vékonyabb anyagvastagságot jelent. Néhány helyen, túlnyomórészt a külső fonatminta belső részén találtunk erre utaló jeleket (7-8. kép.), azonban ilyen kisméretű vastagságeltérés megfigyeléséhez nagyon nagy nagyításra volt szükség, mellyel együtt járt a kép életlenedése. A hálóminta elemzésekor a sződligeti phalera-párról készített röntgen- és CT-felvételeket három másik avar kori tausírozott phalera röntgenképével31 vetettük össze. Radies András a szeged-makkoserdei phaleránál megállapítja, hogy a hálóminta esetében a sugárirányú nútokba fektették először a vájatokat, majd az ívesekbe.32 Az utóbbin látható jellegzetesség a sződligeti korongoknál is megfigyelhető, véleményünk szerint azonban ez nem a szálfektetés sorrendjét (azaz a huzal-tausírozást), hanem a vájatok kialakításának sorrendjét határozza meg. Megfigyelésünket egy készítéstechnikai rekonstukciósorozattal33 * bizonyítottuk. 30 Radics 2007. p. 29. 31 Heinrich-Tamáska 2005. p. 112. (Privlaka), p. 115. (Sárszentlőrinc-Uzd), p. 116. (Szeged-Makkoserdő). 32 Radics 2007. pp. 28-29. 33 A készítéstechnikai kísérlet elindításához Jeges András fémrestaurátor nyújtott anyagokat, eszközöket és szaktudást. 10
