Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 14. (Székelyudvarhely, 2014)
Kissné Bendefy Márta: Régészeti bőrtárgyak leletmentésének és konzerválásának nehézségei
ban több hónapig védelmet jelent. Nagy mennyiségű lelet esetén azonban általában nincs elegendő hűtőszekrény erre a célra. Ilyenkor egy tartósan hűvös helyiség (pl. egy penészmentes pince) is jó szolgálatot tehet, de számítsunk arra, hogy az eredetileg rövidtávra tervezett tárolás - számos ok miatt - elhúzódhat! A nem vízzel telített, hanem csak földnedves leleteket ezért - ha nem hűtőszekrényben őrizzük, - inkább zárt kartondobozokban tároljuk, mint műanyag tárolóeszközökben, mert ez utóbbiakban nagyobb a penészgombák növekedésének veszélye. Igaz ugyan, hogy így a bőr elveszti nedvességtartalma egy részét, de ez kevésbé káros hatású, mint a mikrobiológiai lebomlás. Anyagvizsgálatok Azt, hogy a leleteken milyen vizsgálatokat végeznek el, elsősorban az ásatást vezető személy határozza meg. Műszeres analízissel konzerválás előtt megkísérelhetik meghatározni a lelet korát, anyagának összetevőit, lebomlásának mértékét, stb.6 A fenti elemzések költségesek, speciális készüléket és tapasztalatot igényelnek. A bőr leleteken azonban lehetőség van néhány olyan vizsgálat elvégzésére is, amelyek roncsolásmentesek vagy csak minimális mennyiségű mintát igényelnek, nem költségesek, és kis gyakorlattal bármelyik átlagosan felszerelt restaurátor-műhelyben végrehajthatók. Ezek az egyszerű tesztek általában elegendő információt szolgáltatnak a megfelelő tisztítási és konzerválási eljárás kiválasztásához. Az anyagvizsgálatok egy részét (pH mérés, cserzőanyag-vizsgálat) még a konzerválás előtt le lehet folytatni. A készítéstechnikai felmérést a bőr tisztítása, konzerválása után célszerű végezni, amikor a talajmaradványok már nem fedik el a jellemző nyomokat. Az előzetes érzékszervi vizsgálatok során megfigyeljük a bőr színét, hajlékonyságát, mgalmasságát, a bőrrostok kohéziójának szintjét és a barkaréteg stabilitását. A mikroszkópos vizsgálatok segíthetnek az állatfaj meghatározásában és a bőr felületén látható romlási jelek alaposabb megfigyelésében. Ami az előbbit illeti, sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a talajból kiemelt bőrök vizsgálata ritkán ad egyértelmű eredményt. A lebomlott, szennyezett bőrfelület, az eltömődött szőrtüszők rendkívül megnehezítik az azonosítást. A pH mérés segítségével ellenőrizzük, hogy a bőr kémhatása az elfogadható 5 pH érték körül van-e. A vizsgálatot elektromos pH mérő készülékkel vagy nem-levérző pH indikátor papírral a felületen, esetleg egy kis minta beáztatása után mikrokémcsőben végezzük. Cserzésvizsgálat segítségével eldönthető, hogy növényi vagy timsós cserzésű-e a bőr (timsós cserzés esetén kerülni kell a vizes kezeléseket!) Az elemzést mik-5 A vizsgálatok részletes leírását ld. Kissné Bendefy 2002. pp. 66-68. 6 Radiokarbon (C14-es) kormeghatározás, szőrszálak azonosítása pásztázó elektronmikroszkóp segítségével, színezékvizsgálat nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC) alkalmazásával. Fontos, hogy a mintákat még konzerválás előtt elkülönítsék, mert a kezelőszerek meghamisíthatják a vizsgálatok eredményeit. ro-kémiai tesztek segítségével végezzük mikroszkóp vagy nagyító alatt, így néhány bőrrost is elegendő hozzá. A növényi cserzést háromértékű vassók oldatával7 8, a timsós cserzésre jellemző alumínium ionok jelenlétét nátrium-alizarinszulfonát reagenssel lehet kimutatni.' A történeti bőrök károsodási fokának megállapítására gyakran alkalmazzák a zsugorodási hőmérséklet (Ts) mérését, melynek értéke a fehéije lebomlásával egyre alacsonyabbá válik. Ennek vizsgálatától eltekinthetünk, mert nedves régészeti bőrök esetében azt tapasztalták, hogy a károsodás mértéke nincs arányban a zsugorodási hőmérséklet értékével.9 Ennek valószínű oka az, hogy föld alatti körülmények között a bőrbe ivódott szervetlen vegyületek (korróziós termékek, a talajból származó sók, stb.), olyan kémiai kötéseket létesíthetnek a fehérjeláncok között, melyek csökkentik a zsugorodásra való készséget akkor is, ha a kollagén már erősen lebomlott állapotban van. Hasonlóképpen értelmetlen a nedvesség-, illetve a zsiradék mennyiségének hagyományos, tömegmérésen alapuló módszerét alkalmazni. A földből előkerült bőrben sok a talajból származó szervetlen anyag, melyek hozzáadódnak a minta össztömegéhez, így meghamisítják az eredményt. A leletek kezelése10 11 A konzerválási terv elkészítése előtt fontos meghatározni a restaurálás célját és felmérni annak korlátáit. Minden régész és restaurátor álma, hogy a feltárt leletekből újra öszsze lehessen állítani egy-egy lábbelit, tárolóeszközt vagy övét korábbi formájában. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha egy tárgy minden lényeges darabja előkerült, és a bőrök elég hajlékonyak és erősek az újravarráshoz.11 Ha a feltárt bőranyagban nincsenek egyértelműen összetartozó, tárggyá összeállítható elemek, a munka során a legfontosabb cél a töredékek által hordozott nyomok, adatok megőrzése és értelmezése. A sárospataki Retel utcában 2006-2007-ben feltárt12 13 lábbelikészítő műhely leletanyagának elemzése megerősítette azt a tapasztalatot, hogy érdemes megőrizni és konzerválni minden olyan látszólag érdektelen töredéket, amelyen varrásnyomok vannak, mert ezek vizsgálata számos technikatörténeti adalékkal szolgálhat.11 7 Néhány bőrrostot tárgylemezre helyezünk, majd megcseppentjük FeNH4(S04) 12 F120 (vastimsó) vagy FeCL, (vasklorid) 1%-os oldatával, és mikroszkóp segítségével figyeljük a színváltozást. A rostok sötét elszíneződése jelzi a növényi cserzőanyagok jelenlétét. 8 Néhány bőrrostot tárgylemezre helyezünk, majd megnedvesítjük egy csepp 1M ammónium-hidroxid oldattal, majd egy csepp 0,1%-os nátrium-alizarinszulfonáttal. Néhány perc múlva a mintát megsavanyítjuk 1M ecetsav oldattal. A rostok vörös elszíneződése jelzi az alumínium jelenlétét. 9 Chahine 2000. pp. 101-110. 10 A kezeléseket részletesen ld. Bakayné Perjés 2003. pp. 44-47. 11 A leletek bemutatásának lehetséges módjait ld. a „Restaurálás: a tárgyak elemeinek különböző mértékű összeállítása” c. fejezetben. 12 Ringer István régész ásatása, MNM Rákóczi Múzeum. 13 Ringer et al. 2010. pp. 217-221. 48
