Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 14. (Székelyudvarhely, 2014)

Tóth Zsuzsanna: A kétszínű oromszegő és a történeti kötéstípusok kapcsolata

4. ábra. Az alapot fitzpont nélkül rögzítették, a himzőfonal két színét azonos arányban tekerték körül az alapon, a hímzőszállal egyáltalán nem öltöttek az ívekbe.

ményezi. A gótikus kötéseken megjelenő perem lehetővé tette, hogy az addig az ívek mögé húzott, vagy a levágott ívsarkakba fekvő oromszegő alap a metszések fölé emelkedjen. A perem védelmében az alapokat sokféle öltéssel díszítették, színes és látványos oromszegőket hozva létre. Valószínűleg szintén a korszak vége felé jelent meg köteteken a fitzpont. Fűzéskor már nem az ívek szélén, hanem a fitzpontnál léptek át az egyik ívből a másikba, miközben az íveket egymáshoz hurkolták. Ebben az esetben az oromszegő alapot már a fűzéstől függetlenül rögzítették a kötéshez, általában a fitzpont alá leöltve, de nem feltétlenül minden ívbe beleöltve (4. ábra). A 15. század végén a két füzéstípus még egymás mellett élt, de a fitzponttal fűzött könyvek fokozatosan szorították ki a fitzpont nélkül fűzőiteket. A kötéseken azonban a két fűzéstípus ötvözetét is megtalálhatjuk, ebben az esetben a fűzés során a fitzpontnál ugyan hurkot képeztek, de a következő ívbe csak az oromszegő alap megkerülése után léptek át.

5. ábra. Az első és utolsó íveket kivéve a kötetet fitzpont nélkül fűzték, az oromszegő alapot kerülve léptek át az egyik ívből a másikba.

Az Apor-kódex fűzése és táblája. Budai kötés a 16. század második évtizedéből.

7. ábra. A táblán kialakított hely oromszegő alapnak és a bordáknak.

6. ábra. A fitzpontnál az íveket egymáshoz hurkolták, de a füzőszál az ívben továbbhaladva az oroszegő alap megkerülése után lépett a következő ívbe.

A kétszínű oromszegő megjelenési ideje bizonytalan, de megléte már a 15. század végén kimutatható, főleg a reneszánsz elemeket is hordozó kötéseken. A legkorábbi példányokon még öltésének egy variánsát találjuk. A hímzés során az egyik, rendszerint a világosabb szál többszöri tekerésével érték el, hogy a váltakozó színek közül az egyik szélesebb legyen, esetleg az egyik színből dupla szálat fűztek a tűbe. Az oromszegő megjelenése mindkét módon hasonló, de a tekert változatnál a gyöngy egyszálas, elnyújtott. A tekert formából előfordulnak hasonló színarányúak is (3. ábra). A forma egészen az 1530-as évekig megtalálható, de az azonos színaránnyal varrt, többször tekert, oromszegők még a 17. század elején is kimutathatók. Az alapok készülhettek bőrből vagy zsinegből, végüket minden esetben a bordákhoz hasonlóan rögzítették a fatáblákon. A fűzés fitzponttal történt, az alapokat gyakran csak a hímzőszál rögzíti a táblákhoz (4. ábra). A táblák külső oldala lehet szakaszosan rézsútolt. A kötéseken általában a karéjos csattípus példányait láthatjuk.

A magyar reneszánsz kötésekhez tartozó Lányi kötések a 15. század tízes éveiben keletkeztek. Fűzésük nem teljesen egységes, megoldásaik talán útkeresésnek is tekinthetők. Az íveket általában fitzpont nélkül fűzték, de az első- és utolsó íveknél a fűzés fitzponttal történt. Az alapok bőrből készültek, melyeket a fűzéssel egy menetben rögzítettek az ívekhez. A gerincen túlnyúló végeiket a bordákkal megegyező módon, a fatábla külső oldalán bemélyített helyre, faszöggel rögzítették. A hímzések általában négy-négy vékony szállal készültek, vörösbama és nyers színnel (5. ábra). A szintén ebbe a csoportba tartozó Apor-kódex oromszegőjének megjelenése megegyezik a csoport többi tagjáéval, de fűzése eltérést mutat. A kódexet végig fitzponttal fűzték az oromszegő rögzítésével egy menetben (6-7. ábra). Az Apor-kódexhez hasonló oromszegő megoldás a korban nem tekinthető kivételnek.

A 16. század fordulója után a kétszínű oromszegő, kiszorítva az addig használt formákat, szinte egyedural-28